A bezárt szó…! Torontóban, kanadai száműzetésem utolsó napjaiban néztem ezt a filmet, melyben egy… Mindegy. Nézd meg Barátom, ha műsoron lesz! Nem tudok aludni Barátom. Mert valakik fenekednek ellenem, már fenik hegyes késeiket, hogy elvágják a torkom. Pedig olyan jó volt tegnap élni, ott a növények közt! Emberi szót nem hallva, élve, s mégis halva.
Mindig veszélyesen éltem, mert élveztem a veszély kesernyés ízét. (Most kéne újra eljátszanom McMurphy, vagy az indián szerepét, most tudnám, mi a dolgom… De hisz eljátszottam mindkét szerepet… akkor meg mi a baj?) Fiatal koromban nem hittem a halálban, mert magamat elpuszíthatatlannak tartottam. Ma már ez másképp van. Ma azokon nevetek magamban, kik ragaszkodnak az élet nevű játékhoz. Fiatalítják magukat… Csak azzal nam számolnak, hogy a külső agykéreg gyorsabban bomlik le, mint férc a szoknyájukon, vagy a varrat az arcfelvarrásukon. Nem beszélve a festett hajról.
No, vissza a halálhoz.
Békéscsabai szerepem végén megölnek. És milyen megkönnyebbülés ott feküdni a színpadlón!
Nem kell már mondani semmit… csak feküdni.
„Magad vagy, mondták, pedig velük lettem volna én szívesen.” (J.A.)
Néha sarokba szorított állatnak érzem magam, aki ide-oda harap.
Közben pedig több segítő kéz nyúlna felém.. de e kezekbe beleharapok.
Hát igen, emberállat vagyok.
Calvero