Egy hónapra előzetes letartóztatásba  helyezte a Pécsi Városi Bíróság a mozsgói P. Máriót, aki a gyanú szerint pénteken Magyarlukafa közelében lelőtte Balogh Lászlót (†44), a férfi vadőrként dolgozó vadásztársát, Lukács Lászlót (22) pedig súlyosan megsebesítette. A bíróság indoklása szerint a több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított P. Márió esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, a tárgyi bizonyítékok eltűntetésének, valamint a bűnismétlés veszélye. A megdöbbentő bűncselekménnyel összefüggésben több feltételezés is szárnyra kelt, ezek közül a legvalószínűbb, hogy a két férfi egy elejtett szarvas tetemére bukkant. Ezt követően az orvvadász felkutatására indultak, majd mikor megtalálták, az egy feltehetően egy kis kaliberű fegyverből, vélhetően pisztollyal tüzet nyitott rájuk. Úgy tudjuk, Balogh Lászlóval egészen brutális módon végezhetett. Hivatalosan meg nem erősített információink szerint a férfi az őt a mellkasán ért lövés után nem halt meg azonnal, még megkísérelt telefonálni. Mikor ezt meglátta a gyanúsított, egy késsel átvágta a torkát. Lukács Lászlónak sikerült elmenekülnie, s végül ő értesítette a rendőröket, akik nem sokkal később elfogták P. Máriót. bama.hu