Nosztalgikus séta a „régi” Miskolcon (9.)
Tovább sétálva a jelenlegi Tiramisu Cukrászdától a Centrum Áruház irányában pár lépésnyire, elérkezünk a valaha igen kedvelt és népszerű Piva Cukrászdához, amely jelen időszakban sajnos már nem létezik. Ezt a cukrászdát Piva Carlo olasz cukrászmester üzemeltette, aki Miskolc nevezetes személyisége volt. Ezen a helyen 1946-tól 1955-ig az államosításig, fagylalt gyártással foglalkozott, Ő alkalmazott először fagylaltgépet és Ő árusított először tölcséres fagylaltot is. Majd megvádolták különböző csalásokkal, amelyekért börtönbüntetést is kapott és 1959-ben véglegesen elhagyta az országot, és soha többé nem tért vissza. Hazájában Milánóban hunyt el. A fia itt halt meg és a családi kriptájuk a Mindszenti Temetőben található. Ez a cukrászda lett a későbbiekben Napsugár Cukrászda, amit a miskolciak továbbra is Pivának neveztek egészen addig ameddig még működött, de 1992-től ez is Bigatton érdekeltségű lett. A jelen korban ezen a helyen talán valamilyen ruházati bolt üzemel. Nehéz követni a változásokat, mert a belvárosban ez eléggé gyakori esemény a sok megszűnő üzletek miatt. Az elmúlt 30-40 év alatt a városunk annyi változáson ment keresztül, hogy aki csak most térne vissza ennyi év után, rá sem ismerne már erre a városra. Természetesen vannak előnyös változások is, mint pld. a belváros meglévő épületeinek és az utcai kapukból nyíló belső kis utcácskák felújítása, korszerűsítése, az elegánsnak mondható Villanyrendőri utcai közvilágítás, a sétáló utca burkolati cseréje, az üzleti portálok modernizálása, a rengeteg virág, az utcai bútorzatok elhelyezése és stb. De sajnos van sok kifogásolni való „ballépésnek” nevezhető változás is, mint pld. a Vörösmarty Városrész, amely igen sok vitát vált ki a lakosságból mind a mai napig. Valahogy ez a betondzsungel végképp nem illeszkedik a történelmi belváros képéhez. Ami helyette eltűnt a térképről azokért végül is nem nagy kár, (ez a későbbi sétáim helyszíne lesz majd) de ez már egy helyrehozhatatlan döntés szüleménye lett. Ezenkívül még sok más megoldatlan építészeti fájó seb is létezik a város szívében, gondolok itt a még befejezetlennek tűnő Centrum Áruház, Miskolc Pláza, Búza Tér, Szentpáli utca övezte területekre is. Ezzel a környékkel nemigen dicsekedhet a városunk az idegen turisták előtt. És sajnos még sok minden más területtel sem. Na persze a pénz hiánya, ami nagy gondot okoz egy városfejlesztésnél, mint minden másnál is. De el kell fogadnunk azt is, hogy a mi városunk nem épülhetett és a továbbiakban sem épülhet úgy, mint ahogy egy város tervezésénél a „nagy könyvbe” ez meg van írva. Vagyis a körutak és abból szétágazó sugárutak, ez Miskolc esetében megoldhatatlan a földrajzi adottságaiból eredően. A régi Piva Cukrászda után található volt az Expressz Gyorsétterem, ami a délidőben sok embert kiszolgált ebédidejében, nem túl elegánsan, de a modern kor lehetőségéhez igazodva a gyorsaságra és olcsóságra való tekintettel. Szemben vele a másik oldalon pedig volt az Ínyenc Falatozó hasonló körülményekkel. Már egyik sem létezik. Helyettük bankok sokasága található. Sok más üzletek is voltak itt hajdanán, ruházati és cipőboltok, és itt volt régen a Borsodi Nyomda épülete is. A kis Lottózó az még most is itt található. Majd lezárul ez az útszakasz a mostani Mobil Telefon Üzlettel a sarkon, amely előtte Húsáruház, azelőtt pedig A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Székháza volt. Szemben vele pedig a Centrum Áruház található. A másik oldalon pedig áll a Batóház Üzletközpont, azaz a Hídház, amely alatt jön a forgalom a Corvin Ottó utca felől. Ez a kereszteződés a város másik igen nagy forgalmú csomópontja. Feltétlenül meg kell még említenem a miskolci villamos pálya nagymérvű felújítását és meghosszabbítását? is, ami valóban igen fontos lépés volt. Sok miskolci lakos nem igazán ért egyet a pálya hosszabbításával, és van is igazuk. Nem sok értelme van a rövidnek mondható szakasz építésének. De a modernizálására mindenféleképpen szükség volt. Visszaemlékezvén főleg még az ötvenes évekre volt ez jellemző, hogy nyitott villamosok jártak ekkor még, és csúcsidőben a lépcsőn fürtökben lógó, csimpaszkodó emberek sokasága volt látható. Vállalva a balesetveszélyt is, hisz mellettük közel, az autók és az autóbuszok is ott közlekedtek. Csattogva, zörögve, nyikorogva mentek a villamosok (kávédarálónak neveztük őket), a Széchenyi utcán lévő lakásaikban élő emberek „igen nagy örömére”, főleg már a késő esti órákban. Ekkor még a menetjegyet is a villamoson ülő kalauztól kellett megvenni. Nem voltak akkor még a mostani jegyautomaták. Aki a lépcsőn lógva utazott, az természetesen potyautas volt. A régi Miskolc útburkolata még macskaköves volt, majd emlékeim szerint a hetvenes évek elején a belvárosban hatalmas mélyépítési munka folyt, kicserélték a víz, szennyvíz, gáz, és csapadékgyűjtő csatornákat, mivel már nagyon öregek voltak, még 19-ik századi örökség volt. Ekkor elég hosszú ideig az építkezés végéig szinte háborúsnak mondható állapotok voltak, fel volt túrva az egész utca. Pallókon jártunk minden becsatlakozó kereszteződésnél, üzletekbe való bejutásnál, és a másik oldalra való átjutásnál is, mert alatta mély árkok voltak találhatóak a csövek részére. De túléltük ezt is a jövőbeni jó érdekében, de egy nagyobb szabadtéri kirándulásnak felelt meg ez az időszak. Majd ezután aszfalt burkolatot kapott az utca. A villamosok közlekedtetése is gondot okozott, mert az adott szakaszokon a sínek alátámasztásával tudták ezt csak megoldani. Mára befejezem a sétámat, és legközelebb a Szinvapark Bevásárlóközpont irányában fogunk haladni. Amennyiben kedvet éreznek ehhez, tartsanak majd akkor is velem. Nosztalgikus sétáim előző részeit megtalálhatják a blog nevemen.
Folytatása következik.
ok.ildi.blog