DVTK. Lapáton a fideszes Benczés Miklós a vezetőedző

A 2011-2012-es bajnokság  őszi szezonját a 3. helyen zárta a DVTK, azonban a tavasszal nem csak az eredmények jöttek kevésbé, hanem a pályán mutatott játék is elmaradt a várttól.
– Kerestükaz elmúlt hetek, hónapok gyenge teljesítményének az okait – nyilatkozta Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója – és arra a döntésre jutottunk, hogy a csapatnak új impulzusra van szüksége, mert megbomlott a csapat és az edző közti harmónia. Ezért hétfőn közös megegyezéssel felmentettük a vezetőedzői illetve pályaedzői feladat ellátása alól Benczés Miklóst ( amiskolci közgyűlés fideszes képviselője a szerk.)és Vitelki Zoltánt, akikre a klub utánpótlásában számítunk. Természetesen továbbra is elismerjük mindkét szakember eddig elvégzett munkáját és elévülhetetlen érdemeit abban, hogy egy év másodosztály után újra az NB I.-ben szerepel a DVTK és az ősszel oly sok csodás pillanatot szerzett a diósgyőri közönségnek.

 

– Nem készültünk erre az edzőváltásra – folytatta Dudás Hunor – és nem is akarunk elhamarkodott döntést hozni. Egy felkészült, nyelveket beszélő külföldi szakembert keresünk, aki hosszabb távon is biztosítéka lehet a DVTK sikereinek. Amíg őt meg nem találjuk – maximum a bajnokság végéig – Szentes Lázár szakmai igazgató veszi át a csapat irányítását. A szakmai stábban marad Veréb György és Javier Reyes, a további segítők pedig klub utánpótlásából érkeznek.http://dvtk.eu