Mottó: A felhő mögött , mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét. (Victor Hugo)

 

Ahogy attól tartani lehetett, a vezetőség követve a hazai öntelt klubvezetők példáját (Tarsoly, Szima, Matyi) az első adandó alkalommal kirúgta a csapat vezetőedzőjét, Benczés Miklóst. Azt az embert, akivel tavaly bajnokként jutott fel a csapat és idén az őszt a 3. helyen zárta! Azt az embert, aki 18 éve dolgozik a klubért, lassan 7 éve az első csapat mellett, azt az embert, aki megtestesített mindent, ami számunkra azt jelenti: DIÓSGYŐR! Hogy milyen indokok és furcsaságok állhatnak a döntés mögött, erre keresem a választ, ezúttal senkit sem kímélve.

Kicsit lépjünk vissza az időben, valamikor 2010. novemberére. Bizonyára sokan emlékeztek még a Kövesd elleni 3-1-es hazai vereségre, számomra azért is élénk az emlék mert az első értékelőt arról a meccsről írtam a blogon. Akkoriban még nem kellett napokkal a meccs előtt megvenni a jegyet, verekedni a bérletekért, bőven elég volt 10 perccel a kezdés előtt odasétálni az akkor még jegypénztárként funkcionáló Gombához és kényelmesen felcammogni a lelátóra. Fájdalmas vereséget szenvedtünk aznap megyei riválisunktól és sokan már akkor eltemettek mindenféle feljutással kapcsolatos álmot, 7 pontos hátrányban a 3. pozícióban zártuk az őszt. Az a meccs bizony komoly holtpont volt, akkor kitartott a vezetőség Miki mellett, azt gondoltuk sokan, ezúttal sem az lesz a megoldás, hogy megköszönik a munkáját. Ne feledjük a 2010/2011-es szezon első meccsén még a cserekapus is a mezőnyben játszott, akkora volt a káosz és felfordulás. Ennek fényében kész csoda, hogy csak 7 pont volt a hátrányunk, amit aztán azzal a csodálatos 14 meccses győzelmi szériával sikerült ledolgozni és végül az első helyen zárni.

Az NB1 álomszerűen kezdődött, sikerszériánk folytatódott az élvonalban is, győzelem a tavalyi 4. helyezett ellen a nyitányon és X az előző szezon bronzérmesével szemben az Üllőin. November elejére ott tartottunk, hogy 15 forduló elteltével, a Vasas legyőzése után ismét csak a 3. helyen zártunk, de már egy osztállyal feljebb! Szokatlan módon azonban az MLSZ két bajnoki fordulót, valamint a Győr elleni Magyar Kupa párharcot is előrehozta, így volt még 4 fontos meccs a szezonból.

A vezetőség ekkor követte az első nagy hibáját, bár ez elsőre talán nem tűnik annak, mégis azt mondom nem lett volna szabad a Zalaegerszeg elleni meccs előtt már a Fradival foglalkozni. Jól emlékszünk még arra, hogy még le sem játszottuk a Zete meccset, már el volt adva az összes jegy a következő fordulóra, mindenki csak és kizárólag a zöldekkel foglalkozott. Akkora nyomást rakott a média és a vezetőség a csapatra amit nem bírt el azon a szomorú vasárnap estén. Már akkor sem játszottunk jól, de ha nincs Rados embertelen hibája a Fradi aznap nem hittel volna el, hogy van keresnivalója. Aztán jött az ETO elleni párharc, ahol egy 18 éves kapussal kellett felvenni a versenyt egy olyan csapattal szemben, amit Tarsoly már több mint 10 éve, milliárdokat rááldozva épít, azt a csapatot, akit ennek ellenére újoncként le tudtunk győzni a bajnokságban. Bár csalódottak voltunk, mégis a kiesés sokkal inkább papírforma volt, mintsem meglepetés, rendkívül hosszú szezon volt a csapat mögött és ezt egy szűk kerettel tettük meg, aki többet várt az dilettáns és telhetetlen.

A téli uborkaszezon másról sem szólt csak arról, hogy jön Mr. X és még két meghatározó ember, akik közül az egyik Gohér mellé, elé érkezik. Csatárt és középpályást kívánt ezen túl Szentes idehozni, aki az igazolásokért felelős. Ne legyenek illúzióink, mindenki tudja, hogy történtek az igazolások, Szentes azt mondta ez vagy az kell, megkérdezte Hunort van-e rá pénz vagy sem, és végül értesítették Mikit, hogy ezt vagy azt a játékost igazoltuk. Kinek a felelőssége az, hogy el lettek baszva a téli „erősítések”? Csak nem azé az emberé, aki ma gyakorlatilag felmondott Mikinek és ha átmenetileg is, de beült a helyére?! De, a válasz egyértelműen igen. Félre értés ne essék, nem ismerem Szentes Úrat, nem hiszem, hogy megfúrta Mikit, mégis a felelősség csak az utóbbié? Ebben az esetben Szentesnek is mennie kellett volna, nemhogy még felfelé buknia. Mivel azonban szakmai kérdésekben Hunor Szentesre hallgat, így magát nyilván nem tette felelőssé. Pedig komoly szerepe van abban, hogy tavaszra nem maradt csatárunk, elküldtük Georgot, Pált és Carrenot egyaránt, a helyükre pedig nem jött senki! Egyikük sem volt nagy ász az ősz folyamán, de az nonszensz egy EL-be vágyó csapatnál, hogy két csatárral akarnak végig játszani egy egész tavaszi szezont, úgy hogy a kettő közül az egyik nem is klasszikus csatár (Tisza). Az pedig, hogy ezek után nem igazoltunk csatárt elképesztő baklövés volt, nem is értem mit gondoltak a vezetők. Szentes felelőssége továbbá, hogy nem érkezett valódi alternatíva Gohér mellé, légióst padra hozni fölösleges, Frizoni nem megoldás, ahogy Sekour is inkább rosszabb, mint Abdou, ugyanolyan focihülye mind a kettő, passzolni képtelenek, a rombolásban viszont az utóbbi jobb.

Szintén észre kellett volna venni, hogy gond van a KAPUS pozícióval, ahogy a védelem tengelyébe sem ártott volna erősítés. Vagyis rosszul mérte föl, hogy hol lenne szükség új játékosokra, azokat pedig akiket idehozott nem jelentettek erősítést. Ráadásul Fernandoval még jól meg is szívtuk, sajnos nem olyan mentalitása van, mint Paconak és Luquenak, nincs benne sem alázat, sem akarat és még veszekszik is folyamatosan.

Ezek után pedig Szentes Úr mossa kezeit és azt tanácsolja a vezetőségnek, hogy Mikinek mennie kell! WTF??!!! Nem kétlem, hogy jó munkát végez a klub építésében, de akkor ahogy Mikinek, neki is új munkakörbe kellene lépnie, alkalmazni kellene egy sportigazgatót, aki az átigazolásokért felel, de nem ez történik, hanem ha csak 8 meccsre is, de ő lesz az edző, mi több, ő fogja kiválasztani a következőt! Mi ez, ha nem óriási paradoxon? Soha sehol nem jött ki a játékosokkal, sokkal erősebb keretekkel sem tudott eredményt elérni, nem lett bajnok sem a Lokival, sem a Lilákkal, pedig minden adott volt hozzá.

 

Dudás Hunor szerint külföldi edzőre van szükség. Magyarországon eddig még sehol sem jött be igazán, a nagy edzőfalók Tarsoly és Szima is kiebrudalta saját maga választottját már. Most úgy tűnik Leisztinger is ezt az utat választja. Ne legyünk naivak a spanyol játékosok és az erőnléti edző előszele volt ennek és várható volt, hogy előbb utóbb ez bekövetkezik, mégis azt gondolom ez egy felesleges lépés volt a mostani formában, vagy télen kellett volna megtenni ezt a lépést, vagy megvárni a szezon végét és a 30. forduló után kinevezni az új edzőt. Az ügyvezető azt mondja, olyan edzőre van szükség aki új dimenzióba helyezi a klubot és nemzetközi kupába vezeti.

Mivel Dudás elmondása alapján ez egy váratlan döntés volt, nem készültek új edzővel és átmenetileg Szentes tölti be a vezetőedzői teendőket. Na már most ha komoly külföldi edzőt akarunk igazolni, ahhoz egyrészt sok pénz kell, nagyon sok, legalább 250-300 ezer euró évente, ami jelenleg a költségvetésünk kb. 20%-a lenne. Annak nem sok értelme lenne, hogy mondjuk a Sevilla utánpótlás akadémiájáról idehozunk valakit, aki még sosem dolgozott felnőttekkel és azt várjuk majd tőle, hogy a nemzetközi porondra kormányozza a csapatot. Vagyis a kapkodást nem értem, ha erre az elhatározásra jutottak, akkor el kellett volna kezdeni edzőt keresni majd a bajnokság végén megköszönni a munkáját Mikinek, hiszen reális esély van még most is a 4. hely megszerzésére, ami ha létrejön a Loki – Vidi kupadöntő szintén EL selejtezőt ér.

Elérkeztünk a következő neuralgikus ponthoz, az EL szerepléshez. A szezon előtt nem volt hivatalos célkitűzés, vagyis tipikusan ebéd közben jött meg az étvágy, tehát a dolog újabb paradoxona, hogyha télen a 10. helyen fordulunk és most a 8. helyen állnánk akkor mindenki nagyon boldog lenne a klubnál. Vagyis azzal, hogy Miki és a csapat magasra tette a lécet a saját maga sírját ásta meg. Igen, ez a mai magyar futballvalóság, az is baj ha van rajtad sapka és az is ha nincs. Érthetetlen, hogy miért lett ekkora prioritás a nemzetközi kupa már a feljutás első évében, a klub nincs erre felkészülve, nem értem mi lenne a jó abban, hogy Nyíregyházán fogadjunk egy kazah ellenfelet, aki erőből lenyom minket az első selejtező körben. Szeretjük imádjuk Luquet és Pacot de már egyikük sem fiatal, szükségünk lenne egy remek kapusra, két, a modern kor követelményeinek megfelelő szélső hátvédre, minimum egy belső védőre, egy valódi irányítóra és legalább két életveszélyes támadóra. Hogyha a tulajdonos ezt kifizeti majd az új edzőnek, akkor Mikinek miért nem tette meg ugyanezt? Ha pedig nem áldoz még többet, akkor ne akarjon nemzetközi szereplést. Ilyen egyszerű a történet.

Ne hallgassunk Ákosról sem. Teljesen egyértelmű, hogy hiányzik a csapatból, a játéka és kapitányi mivolta egyaránt. Az ő kiesése, és főleg annak a körülményei közvetlenül a rajt előtt jókora törést okozhatott a csapatnál és Mikinél is. Persze fel lehet bontani a szerződését Lippainak, de hirtelen nem lehet meg nem történté tenni a dolgokat, nyilvánvaló, hogy keletkezett egy űr, amit lehetetlen volt betölteni és morálisan megviselte a csapatot. Úgy kellett csinálni, mintha mi sem történt volna, ki kellett volna beszélni a dolgokat, kifelé is, ezzel sem a csapat, sem a klub sem Miki nem tudott igazán mit kezdeni. Nem kifogás keresés, hanem tény, hogy az elcseszett igazolások mellett ez az esemény is negatívan hatott a csapatra, Farkas esete pedig ha úgy tetszik hab volt a tortán.

Van még egy el nem hanyagolható tény, a dobogó első és második helyén tanyázó csapatok több mint 10 éve vannak tulajdonosaik kezében, több mint 10 éve fejlesztgetik csapatukat, a Vidinél Garancsi is 4-5 éve kezeli a dolgokat, a Honvédnál Hemi papa szintén nem 1-2 éve van, de a mögöttünk lévő Pécs vagy Kecskemét is jó pár éve ugyanazon tulajdonos égisze alatt éli életét, nálunk mindössze 1,5 éve dolgozik ez a stáb és máris kudarc, ha nem indulunk az átkozott Európa Ligában??!!! Ezt egyszerűen nem tudom elfogadni, mint valódi ész érvet!

Talán kevesen emlékeznek arra, hogy Herczeg András a ’90-es évek végén volt már a Loki edzője, akkor a gyenge eredmények miatt menesztették az örök másodhegedűst, ám néhány év múlva az aktuális külföldi edző eltávolítása után újfent elfoglalta a Loki vezetőedzői posztját. Debrecen mára legnépszerűbb Bandi bája pedig a BL-be kormányozta a csapatot sikert sikerre halmozva. Pár év múlva remélem Miki is visszatér és hasonló sikereket arat a csapattal, mint tette azt Lokista kollégája. Addig is köszönünk mindent Miki, és mielőbb visszavárunk Vityával együtt!

„Hiszem…”