Ezek mennek a Facsén…Beszélgetés dr. Mengyi Rolanddal a TISZA TV adásában

Dr. Mengyi Roland a megyei közgyűlés elnöke a TISZA TV 60 perc plusz című műsorában több fontos, a megyét és Tiszaújvárost érintő kérdésre adott választ.
Az egyik legfontosabb kérdés az erőművek bezárása, mely közel háromszáz munkahely megszűntetésével jár:
Az üggyel kapcsolatban a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a mostani problémák gyökere még 1996-ra a Horn kormány időszakára vezethetők vissza, hiszen az erőművek privatizációja ekkor történt meg. Most már egyértelműen látszik, hogy a privatizációval olyan tulajdonos kezébe került az irányítás, aki nem a közügyeket szem előtt tartva vezette a vállalatot. Az erőművekben nem történtek meg azok a technológiai fejlesztések, amelyeket a piaci igények miatt már meg kellett volna tenni. Bár voltak bizonyos fejlesztési próbálkozások, ezek nem voltak elég hatékonyak. A cél természetesen az, hogy az erőművekben folyatódhasson a termelés és megoldódjanak a munkahely problémák. Ennek érdekében folyamatosak a tárgyalások és van remény a mielőbbi megoldás megtalálására.

 

Több fontos kérdésre is választ adott dr. Mengyi Roland

Fontos és szinte mindenkit érintő kérdés a Tiszaújváros és Nyékládháza közötti vonatközlekedés:
dr. Mengyi Roland az interjúban hangsúlyozta, hogy egy közlekedési stratégia mentén a leghatékonyabb gazdasági lehetőségek figyelembe vételével próbálják meg kialakítani a közösségi közlekedést. Ennek része, hogy a főútvonalakon a vasúti közlekedés, míg a mellékvonalakon a Volán közlekedést erősítik. A Borsod megyei közlekedési stratégia megvalósítása közös fejlesztés volt a Borsod Volánnal, melynek keretében a Borsod Volán buszjárattal egészítette ki a vasúti közlekedésből kieső kapacitást. Folyamatban van egy elővárosi vasúti fejlesztési rendszer előkészítése, mely nagy mértékben elősegítené és megkönnyíteni a közlekedést. A fejlesztési tervek a közlekedési stratégia koncepciója alapján készülnek.

Tiszaújvárost is érintő témákról beszélgettek a TISZA TV műsorában

2012. január elsejéből a megyei önkormányzatok felelősek a komplex terület és vidékfejlesztésért:
dr. Mengyi Roland felvázolta, hogy ez a plusz feladatkör a megyei önkormányzatok számára azt jelenti, hogy az egyéb fejlesztési feladatok mellett integrált területfejlesztési tervet kell készíteniük. Az önkormányzatok által készített fejlesztési tervekből összeáll egy országos fejlesztési terv, melyek finanszírozására programok keretében lesz majd lehetőség.

Fontos fejlesztési beruházás lehet Tiszaújváros számára a Butadién gyár:
Egy butadién gyár fejlesztéséről döntött a MOL csoport, ahol felmerült több település neve is. A MOL csoport vezetője Tiszaújváros polgármesterét is megkereste azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségeket tudnának biztosítani abban az esetben, ha a gyár Tiszaújvárosban épülne fel. dr. Mengyi Roland elmondta, hogy több kedvezményt biztosítására is van lehetőség, így nagy esély van arra, hogy a MOL a város mellett döntsön.