Teljesen átalakul Debrecen

Öt kiemelt fejlesztést terveznek öt év alatt Debrecenben: tízmilliárd forintból teljesen megújul a gyógyfürdő, ahol egy szálloda is épülne, az Airport Debrecen Üzleti Park infrastruktúráját 4,7 milliárd forintból alakítanák ki, a Nagyállomás területén pedig létrehoznák az Intermodális Közösségi Közlekedési Központot
Cimkék: városi fejlesztés , Debrecen , Intermodális Közösségi Közlekedési Központ , logisztika , beruházás , pályaudvar , gazdaság ,

 

Az Intermodális Közösségi Közlekedési Központ 21 milliárd forintos beruházás lenne, de ezzel megoldódna a helyközi buszpályaudvar áthelyezése is -írja a dehir.hu. A hírportál korábbi cikke szerint a mínusz első-második szinten egy negyvenállásos autóbusz-parkoló létesülne, ide lenne vezetnék be a helyi és helyközi buszközlekedést, valamint épülne egy közel hatszáz férőhelyes parkoló is az utasok részére. Ehhez új utasforgalmi épület is kell, ami kiszolgálná a vasúttal és a villamossal közlekedőket is, hiszen a villamosvonalak egy része is – elővárosi vasútként – az állomás első néhány vágányára futna be. Az elővárosi vasút Debrecen központjával kötné össze Józsát, Hajdúböszörményt, valamint Hajdúszoboszlót is.
Folytatnák a belváros rehabilitációját is. A második ütem kiemelt eleme a Nyugati kiskörút építésének az Erzsébet utca irányába. A tervezett beruházás becsült költsége bruttó 2,1 milliárd forint.
Tizenhárom milliárd forintból megújulna az 1-es villamosvonal, a nagyerdei szakaszt kibővítenék, és tizenegy új járművet szereznének be.
Forrás: Index