A büntetés-végrehajtás (bv) második  számú vezetőjének meggyanúsításának mögött a fegyveres és rendvédelmi szervezetek belső elhárításaként működő Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tevékenysége állhat – írja a Magyar Nemzet.

 

Pénteken Pintér Sándor belügyminiszter felmentette hivatalából Dömény Sándort, a bv országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettesét. A vezérőrnagy ellen „hivatali működésével összefüggő” bűncselekmény gyanújával indított büntetőeljárást a Központi Nyomozó Főügyészség budapesti regionális osztálya.

A Magyar Nemzet szerint Dömény Sándor hivatali visszaélés vagy hivatali vesztegetés miatt kerülhetett az NVSZ látókörébe. Az NVSZ illetékese nem kívánta kommentálni a lap értesülését.