A Miskolci Egyetem nem lesz se kiemelt, se kutatói

A korábban tervezett 12 helyett 13  felsőoktatási pólus alakíthatnának ki, és összesen 8 egyetem kaphatna kiemelt vagy kutatói minősítést – írja a keddi Magyar Nemzet, idézve egy háttértanulmányt.
Kiemelt egyetemi státusba kerülhet az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE), a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Kutató fokozatú egyetemmé válhat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE), a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem.

 

 

A középtávú tervekből az derül ki, hogy 2013-tól egyetlen államilag támogatott férőhely sem lesz az alap-, illetve osztatlan jogászképzésben. Az eduline által ismertett elképzelés szerint jövő évtől kizárólag önköltséges formában lehet jogot tanulni és nem tervezik teljes állami ösztöndíjas helyek meghirdetését 2014-ben, illetve 2015-ben sem.