Spanyol győzelem született a 2012. évi Mátrabérc Trail-en. A Salamon színeiben versenyző Calvo Redondo Salvador a terepfutás igazi klasszisa. 2010-ben 2. helyen ért célba a világ egyik leghosszabb és legnehezebb terepfutó versenyén, a Tor des Géant-on. Calvo bebizonyította, hogy nem csak az Alpok sziklás, görgeteges terepein rendezett többszáz kilométeres versenyeken képes mindenkit maga mögé utasítani, hanem a rövidebb és kevésbé technikás versenyeken is.

 

A második helyezést a 2011-ben a Sur les Traces des Ducs de Savoie (TDS) verseny 4. helyezettje, az osztrák Wolfgang Zingl szerezte meg a Raidlight színeiben. Wolfgang tavaly a harmadik helyen ért célba, idén sikerült egy fokkal magassabbra kapaszkodnia a dobogón.

Legjobb magyarként Beda Szabolcs a dobogó harmadik fokát szerezte meg. Szabolcs triatlonosként kezdte a pályafutását, majd ironman versenyeken is részt vett. Habár többször teljesítette a maratoni távot és váltóban a Bécs-Budapest szupermarathont, ezidáig csak rövidebb terepfutó versenyeken indult. Bemutatkozása az első terep-ultra versenyén remekül sikerült, csak így tovább!

A hölgyek versenyét a pályán már nagy rutinnal rendelkező Farkasdi Edina szerezte meg dr. Paál Emőke és a 2011. évi rendezvény győztese, Wermerscher Ildikó előtt.

A váltók versenyét az LV Falsche Hasen váltó tagjai, a norvég Thea Lillehov és svájci David Schneider abszolút legjobb idővel nyerték.

Egyéni, férfi
Helyezés Név Idő
1 Calvo Redondo Salvador (ESP) 5:39
2 Wolfgang Zingl (AUT) 5:46
3 Beda Szabolcs 5:48
4 Papp Gergő 6:10
5 Szabó Gábor 6:17

Egyéni, női
Helyezés Név Idő
1 Farkasdi Edina 7:01
2 Dr. Paál Emőke 7:21
3 Wermescher Ildikó 7:24

Váltó – Szurdokpüspöki / CÉL
Helyezés Név Idő
1 LV Falsche Hasen / SUI
(Thea Lillehov, David Schneider) 5:35
2 Lévai Ferenc, Szerencsi Ildikó, Makra Katalin – GATTACA 6:04
3 Réde Zsolt, Pintér Norbert,
Kurunczi Nándor 7:06