Pénteken vezették be Miskolcon a közrendvédelmi intézkedést: segélyt mostantól csak otthon vagy a postán lehet átvenni. Ezzel a postásokat is védeni próbálják a zargatástól. A borravaló viszont kevesebb, a kutyagolás több lesz, és a sötét lépcsőházakban pénzzel mászkálni nem feltétlen biztonságosabb üzem, mint a nyílt utcán kiosztani a járandóságot.
„Mi a csendes többség pártján állunk” – mondta a helyzethez abszolút passzolóan a polgármester, Kriza Ákos, (archív fotó)aki sajnos annyira csendesen beszélt, hogy a forgalmas út mellett, a buszdübörgésben nem volt könnyű érteni. A lényeg szerencsére már a meghívóból és a korábbi sajtóközleményből kiderült: április 11-én megállapodott a Magyar Posta Zrt., a Miskolci Polgármesteri Hivatal, a Miskolci Rendőrkapitányság, a Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztály és a polgárőrség arról, hogy Miskolcon megszűnik a pénzkifizetés közterületen. A pénteki volt az új rend első napja.
A polgármester elégedetten nyugtázta, hogy azok az emberek, akik a kifizetésekkor a posta előtt gyülekeztek, és „rángatták, inzultálták” a postásokat, már nincsenek itt. A pénzüket ezentúl – ahogy ezt a törvény egyébként eddig is megkövetelte – csak a lakásukon vagy a postán kaphatják meg. Vagy épp a hajléktalanszállón, mint a két hangoskodó, akikről utóbb kiderült, hogy lakcím nélküliek voltak. Át is irányították őket oda a rendőrök, akik nemcsak a sajtótájékoztató kedvéért jöttek a helyszínre. Az új rendszerben rendőrök, közterület-felügyelők és polgárok fognak álldogálni a kifizetésnapokon a postáknál, ha kell, egy darabon el is kísérik a kézbesítőket-írjaz index.hu