Idén negyven éve, hogy sikeres vadászvizsgát tettem. Harmincnyolc éve rendelkezem fegyvertartási engedéllyel. Soha balesetet nem okoztam. De már jóllaktam a vérrel. Bejártam a világot. Afrikában nagykudut, varacskoskant és kafferbivalyt. Alaszkában jávorszarvast, rénszarvasokat… sokat. De már akkor is jóllaktam a vérrel. /Miközben akkor voltam életem csúcsán… (Csucsán előtte többször jártam, ahol Ady harcolta testharcait Lédával… Adéllal… egyre megy.)/ Nem, ne hidd Barátom, nem azért utazhattam, vadászhattam a világban, mert pénzem volt – nem, az sosem volt nékem – de rendelkeztem az írás tehetségével, minek eredményeképpen meghívtak vadászni a bibliofil vadászbarátok.
Kanadában dolgoztam, gerinc-sérvet zsákmányoltam, mellé egy fekete medvét, két farkast és egy prérifarkast. De már ott is jóllaktam a vérrel.
Tizenhét évig vadásztam a legszeretettebb területen, a Bükkben. Közben mellettem észrevétlenül felnőtt a legkisebb gyermekem, de én nem foglalkoztam vele, nem tanítottam, nem meséltem neki esti mesét, ehelyett esténként vadászni, vagy kúrni mentem; ma már bánom… de nem írhatom át az életemet, ahogy egy-egy rosszul sikerült novellámat addig farigcsálom, amíg meg nem nyugszom abban a tévhitben, hogy most már tökéletes.
Abbahagyom a vadászatot. Nehéz dönés volt, de nincs más irány. Negyven év elég volt. S különben is… jóllaktam a vérrel.