A közelgő gyermek nap alkalmából Miskolcon  több helyszínen is programokkal várják a kicsiket. A Diósgyőri Várban péntektől három napon át mesés várjátékokkal szórakoztatják a gyerekeket.

 Mesterség és harci bemutatók, mutatványosok, meseszínházi előadások fogadták a csoportokban érkező iskolásokat. Van, aki szerint fontos, hogy a diákok ne csak közvetlen lakókörnyezetüket ismerjék, hanem tisztában legyenek a régió nevezetességeivel is, ezért tudatosan szervezik az ilyen és hasonló, tanulmányinak és szórakoztató kirándulásokat.

Fülöp Péterné, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola pedagógusa azt mondja, Ózdról jöttek negyedik osztályosokkal. Minden évben a negyedikeseket ide hozzuk Miskolcra kirándulni, hogy megismerjék a megye központ szépségeit és konkrétan a Diósgyőri Vár lehetőségeit. Most kifejezetten a várjátékok kezdésére időzítették a látogatást.

Ha az időjárás nem szól közbe, minden adott lesz, egy kellemes hétvégéhez Diósgyőrben, a hagyományos mesés Várjátékokon.
Tóth Csaba, a Miskolci Kulturális Központ Ifjúsági és Szabadidő Ház kulturális menedzsere elmondta, ez a rendezvény már nagyon régi, hiszen 27. alkalommal rendezik meg. Háromnapos rendezvény, gyakorlatilag egy mesefesztivál, 25. a 26. illetve a 27-ei időpontokkal.

Szombaton elsősorban a turistákat várják a szervezők, vasárnap pedig gyermeknapi programok lesznek a Diósgyőri Várban.
A részletes programismertető az ifihazmiskolc.hu weboldalon olvasható.

www.minap.hu