A rendszeres kocogás sokak kedvenc mozgásformája és valósággal szenvedéllyé válik. Dán szívgyógyászok több évtizedes tanulmánya azt bizonyítja, hogy a kocogás az életet jelentősen meghosszabbítja, és a kocogók vallomása szerint örömöt is ad.
Dániában a szív-és érbetegségek megelőzésére és okainak tisztázására 1976-ban indították el a Copenhagen City Heart Study elnevezésű tanulmányt, amelynek csaknem húszezer önkéntes résztvevője vállalta, hogy igen részletesen beszámol életviteléről, táplálkozási szokásairól és rendszeresen részt vesz a szívgyógyászati vizsgálatokon.
Amikor a vizsgálatot elkezdték, a résztvevők életkora 20 és 93 év között volt és azóta a rendszeres mérések és a sokféle szempont alapján nyert adatokból a kutatók 750 tudományos cikket írtak. A legújabb tudományos közlemény a szívbetegségek megelőzésével foglalkozó nemzetközi kongresszuson, Írországban hangzott el.
Peter Schnohr professzor és munkatársai azt elemezték, hogy a teljes csoportból rendszeresen kocogó ezernél több férfi és 762 nő egészségi állapota, várható életkora miben különbözik azokétól, akik nem kocogtak. A kérdésnek külön hangsúlyt adott, hogy a múlt század hetvenes éveiben néhány középkorú ember kocogás közben, vagy közvetlenül utána meghalt és többen fölvetették, hogy a már nem fiatalok számára esetleg még az ilyen nem nagy tempójú fizikai terhelés is veszélyt jelenthet.
A gondosan dokumentált vizsgálat az ellenkezőjét bizonyította. Figyelembe véve az életkort és az egyéb esetleg szerepet játszó tényezőket, a férfiak csoportjában a rendszeres kocogás 6,2 évvel, a nőknél 5,6 esztendővel növelte meg a várható életkort. Számítások szerint az optimális terhelés az, ha heti egy – két és fél órát kocog az, aki ezt szívesen teszi, mindezt két-három alkalomra szétosztva.
A helyes kocogás a kutatók szerint nem futás és nem is andalgó séta. A húszezernyi éveken keresztül ismételten kérdezett és vizsgált résztvevő válaszaiból az is kiderült, hogy a kocogás kifejezett öröm, kellemes időtöltés. A dán kutatók mindenkinek ajánlják, aki rendszeres mozgásra vágyik.
Boldogság futással
Amikor abbahagyod a futást, gyakran felhőtlen boldogságot érzel. És ez nem szubjektív érzés, jóval több annál. Ilyenkor endorfim szabadul fel a testedben, ami tényleges örömet okoz. Próbáld csak ki, figyelj rá, és meg fogsz lepődni!
Az endorfin fizikai hatásokra, fűszeres ételek fogyasztásakor, fájdalomérzetkor, izgalmi állapotban és az orgazmus pillanatában termelődik az agyalapi mirigyben és a hipotalamuszban. A köznyelvben elterjedt endorfin-felszabadulás kifejezés azt jelenti, hogy a fent leírt esetekben vagy egyéb stressz helyzetben a testet kellemes érzés és felszabadultság járja át, illetve csillapodik a fájdalom.
Nos, természetesen én nem szeretnék tudományos értekezést írni, sem pedig a fenti eseteket elemezni. Létezik azonban még egy helyzet, amikor az endrofin-felszabadulás eredményeként felhőtlen boldogságot érzünk. Ez pedig nem más, mint a sport – azon belül például a futás. Még pontosabban fogalmazva, az a pillanat, amikor abbahagyjuk a futást.
Sokak szerint a futás a sportok legborzasztóbbika, és én is közéjük tartozom. Gyerekkorom óta meghatározta életemet a sport, különösen a versenysport. Soha nem atletizáltam versenyszerűen, tehát a futás mindig csak kiegészítő volt. De elmondhatom, hogy a mindenkori csapaton belül közutálatnak örvendett.
Akár terepen kellett futni, akár futópályán, akár a klasszikus helyen, a Margitszigeten – sehol nem szerettük. Mégis végigfutottuk az edzést, amit az edző előírt és soha senkinek nem jutott eszébe, hogy levágjon egy kört vagy egy sarkot. Akkor – gyerekfejjel – még nem jöttünk rá, hogy miért.
De futóedzés után az egész csapat olyan eufórikus állapotban volt, hogy az edzés további része már csak az örömről szólt. Akkor még nem tudtam sem én, sem a csapattársaim, hogy ez mitől van. Később, felnőttként, az aktív sportot abbahagyva – és kissé kikerekedve – rádöbbentem, hogy el kell kezdeni sportolni. Akármennyire utálatos sport a futás, de a leggyorsabb eredményt, a leggyorsabb fejlődést ebben lehet elérni. Viszont előtte le kell győzni az utálatot. És ekkor jön képbe az endorfin-felszabadulás.
Amikor a szervezet saját boldogság- vagy örömhormonja szabadul fel és egy meghatározó élményt vagy érzelmet hív elő bennünk. Amikor a futást követő nap arra gondolunk, hogy megint vár ránk egy sziget-kör, akkor felidéződik bennünk ennek a pozitív emléknek a képe és ez az emlék hajt minket tovább, hogy „de jó lenne ezt az érzést újra átélni”. És nem csak az endorfin-felszabadulás okozta boldogságérzés, hanem saját büszkeségünk miatt is, hogy „igen, megcsináltuk, újra”.
És ahhoz, hogy ezt az érzést átéljük, nem kell több tízezer forintos felszerelés, nem kell a Margitsziget futópályája, és nem kell órákig futni. Ez ugyanis nem versenysport, hanem öröm-futás. És a legnagyobb öröm benne, amikor végre megállhatunk. Ennél nagyobb öröm csak az, amikor következő alkalommal is nekiveselkedünk az izomláz, a szúró oldal és levegő utáni kapkodás ellenére és teljesítjük a magunknak kitűzött célt. Olyan jó, amikor az ember büszke lehet saját magára…