Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger – ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik házába fészekrakós családok költöztek 2005 után, egy nagyszabású szocpolcsalási ügy keretében. A lakótelep furcsa kettősséget mutat: míg az egyik házból csendes nyugalom árad, a másikban kiirthatatlan csótányok és összeférhetetlen szomszédok keserítik az – állításuk szerint – idegösszeomlás szélén álló lakók mindennapjait. (Káli Sándor a város korábbi polgármestere archív fotó)
„Milyen nyugalomról beszélnek? Menjenek le a kettes ütemre, majd meglátják, hogy mi van ott” – mondta az [origo] munkatársának Miskolc avasi lakótelepén egy ott élő nő. A tízemeletes panelház aljának kis élelmiszerboltjában dolgozó asszony arra reagált így, hogy délután negyed kettő körüli érkezésünkkor megemlítettük neki: nyugodtak tűnik a fészekrakós családok miatt elhíresült városrész. „Várják meg a délután három-négy órát, mikor kezdenek hazajönni az iskolából. Mozdulni nem lehet tőlük, ellepik a tereket, leülnek a lépcsőház elé, felmenni sem tudunk” – folytatta. A beszélgetés közben megérkezett tizenéves lánya is, aki iskola után egyből édesanyjához megy a boltba, mert a nő állítása szerint „nem mer egyedül hazamenni”. „Elfoglalják a lépcsőházat, szotyiznak, szemetelnek. Ha szól nekik az ember, elküldik a kurva anyjába” – folytatta az asszony.
„Ebben magyarok laknak, ott fészekrakósok”
Az avasi lakótelep Miskolcon, az Avas déli-délkeleti lejtőin épült 1973 és 1985 között, három ütemben. Az ország egyik legnagyobb lakótelepére 2005-től nagy számban költöztek be vidékről többgyermekes családok, a Fészekrakó program keretében, amely használt ingatlanok vásárlása esetén jelentős állami támogatást biztosított számukra. A hitelképtelen családok egy ügyvédi iroda köré szerveződött csoport segítségével jutottak kölcsönhöz. Az ügyvéd és társai az ügyletekből több száz milliós hasznot húztak. Az ügyben az ügyészség tavaly decemberben emelt vádat vesztegetés és csalás miatt összesen 278 ember ellen.
A csalók elsősorban két vagy annál több gyermeket nevelő családokat kerestek, hamis munkáltatói igazolásokat nyújtottak be a hitelkérelemhez. A vádirat szerint a zömmel roma családok az úgynevezett kezdeti türelmi idő alatt sem tudták fizetni a törlesztőrészleteket: bevételük csak szociális támogatásból és alkalmi munkákból volt. A vádlottak pontosan tudták, hogy ezek az embernek nem fogják fizetni a 25 év futamidejű kölcsönöket. A lakásvásárlók a közüzemi díjakat sem fizették: négy szolgáltatónál több mint 101 millió forintos tartozás gyűlt össze az avasi lakótelepen töltött éveik alatt. Az ügyet kedden kezdte el tárgyalni a Miskolci Törvényszék.
Az [origo] a keddi tárgyalás után kereste fel a lakótelepet, hogy megnézzük, változott-e az élet a fészekrakósok beköltözése óta. Szerettük volna megkérdezni a csalási ügyben érintett családokat is, hogy mit szólnak hozzá: büntetőper lett lakásvásárlásukból. A lakótelep furcsa kettőséget mutat, akár egymás melletti lépcsőházak között is óriási különbségek lehetnek. A megkérdezett helyiek szerint az élet Avason szinte teljes mértékben attól függ, laknak-e a házban fészekrakósok.
A tízemeletes házak némelyike békés, nyugodt: látszik, hogy a közelmúltban mázolták le a külső házfalat, a tiszta ablakok mögött függönyök, virágok az erkélyen. Közvetlenül mellettük a „zűrös” lépcsőházak, amelyek egyik fontos ismertetőjele, hogy tárva-nyitva van a bejárati ajtó, nem működik a kaputelefon, le van törve vagy meg van rongálva a kilincs. A helyiek csak úgy tesznek különbséget ház és ház között, hogy „ebben magyarok laknak, a másikban meg fészekrakósok”.
Oda vizelnek, ahol éri őket az inger
Azok az itt élők, akikkel beszéltünk, szinte kivétel nélkül ugyanazokra a problémákra panaszkodtak: a fészekrakós családok nem fizetnek közös költséget, tartoznak a közműszolgáltatóknak, hangoskodnak, a lépcsőházban bandáznak, koszt, szemet hagynak maguk után, a rendesen fizető lakók lakásainak értéke alig pár év alatt a felére esett. „Csak a mi házunkból hat család költözött el, mióta ezek idejöttek” – mondta a boltban dolgozó nő, aki szerint a beköltözők nem tisztelnek se istent, se embert. „Feltakarítjuk a lépcsőházat, egy óra múlva már kosz van, oda hugyoznak, ahol éri őket az inger” – fogalmazott az asszony, aki kérdésünkre azt mondta: már rég megszűnt a korábban elindított fokozott rendőri járőrszolgálat a lakótelepen. Később azt tanácsolta, a kettes ütem előtt menjünk át a szemközti tízemeletesbe, a „hírhedt 29-be”.
A lépcsőházban a levélszekrények némelyike lelakatolva, a házban síri csend uralkodik kora délután. Az egyik földszinti lakó kérdésünkre azt mondta: nem tudja, laknak-e fészekrakósok a házban, majd sietve becsukta maga mögött az ajtót. A hatodik emeleten egy fiú rajzolgatott a bejárati ajtó előtt: ő sem ismer a programmal beköltözött családot a házban. Kérdésünkre, hogy szülei itthon vannak-e, azt felelte: nincsenek, és kulcsa sincs, ezért vár az ajtó előtt. A középkorú Julcsi több mint húsz éve él a 29-es lépcsőházban, és állítása szerint soha semmi gond nem volt még. „Lakik itt két fészekrakós család, de nincs velük probléma. Rendesek, tisztességesek” – mondta a nő, aki a környékben sem talál különösebb kivetnivalót. Azt mondta, tíz éve lakott itt egy nagy cigány család, akiktől „a fél környék rettegett”, de mióta elköltöztek, visszatért a nyugalom. Julcsi is azt ajánlotta, hogy a kettes ütem házait keressük fel.
Ki akar idejönni?
Az alig néhány száz méterre fekvő terület első ránézésre semmiben sem különbözik a lakótelep északi részétől. A meleg májusi időben kismamák tologatták babakocsiban gyereküket, a kis fagylaltos előtt sor állt, a buszmegállóban a közeli Avasi Gimnázium diákjai várakoztak. Utunk egy tízemeletes ház aljában található, alig néhány négyzetméteres kereskedésbe vezetett. A bolt tulajdonosából áradt a panasz. Azt mondta, ő nem itt lakik, de az a lényeg szempontjából teljesen mindegy. „Bejön a boltba cigány nő, magáról nem tud, annyira részeg. A gyereke az üzlet közepén letolja a nadrágját, oda intézi a dolgát” – mesélte az ősz férfi, aki saját bevallása szerint belefásult az utóbbi évek történéseibe.
„Egy garázs áráért tudnám eladni az üzletet, pedig be van vezetve a víz, a villany, a telefon, működési engedély van rá. De kinek adjam el? Ki akar idejönni?” – kérdezte inkább magától, mint tőlünk. A férfi szerint a züllést semmi sem állíthatja meg, a helyzet egyre csak rosszabb lesz. A kis pult alatt vaskos fabotot tart, ő csak „népnevelőnek” hívja. Többször is ki akarták rabolni, akkor vagy elővette fegyverét, vagy a hamis beltéri kamerát ajánlgatta a pénzt követelőnek, ezek általában kellő nyomatékkal bírnak, hogy távozzon a tolvaj. A férfi állítása szerint többször hánytak az üzlete elé, „de nehogy azt higgye, hogy éjszaka. Nappal csinálják, hogy mindenki lássa” – tette hozzá.
Disznó a panelban
A bolttal szemközti, Szilvás utcai tízemeletes panel földszinti lakója, egy özvegy nagymama először még az ajtót sem akarta kinyitni: belülről kérdezte, hogy ki csenget, és mit akar. Később beinvitált a takaros, két és fél szobás lakásba, amely ragyog a tisztaságtól, a konyha nemrég lett felújítva, az erkélyen piros muskátlik sorakoznak ládákban. A néni áthívta ajtószomszédját is, és a fatal, kétgyerekes anyukával együtt kezdték mesélni, mi lett a házból, miután beköltöztek vidékről a cigány családok. A felsőbb szinteken élő fészekrakósokkal szerintük a legnagyobb gond, hogy ugyanazt az életformát folytatták a lakótelepen, amit a „vidéki putriban”. „Képzelje el, hogy disznót vágtak a folyosón. Az utcán megperzselték az állatot, majd a folyosón dolgozták fel a húst” – mondta a fiatal anyuka.
Az édesanya állítása szerint napra pontosan meg tudja mondani, mikor jön a segély, mert akkor az utcán ácsorognak már reggeltől kezdve, és várják a postást. Májustól rendőrök és közterület-felügyelők kísérik a postásokat, mert a segélyre várók gyakran csoportosan állították meg az utcán a kézbesítőt, a pénzüket követelték.
„Cigarettát, kávét, chipset, néha-néha pelenkát lehet ilyenkor a kezükben látni” – mondta az asszony, aki szerint nincs, ami arra késztesse ezeket a családokat, hogy a többi lakó érdekeire is tekintettel legyenek. „Ingyen kaptak egy lakást, mióta itt élnek, nem fizetnek se rezsit, se közös költséget. Télen-nyáron meleg van, van fedél a fejük felett, négy fal körülöttük, persze hogy élvezik ezt a helyzetet” – mosolygott keserűen a fiatalasszony.
„Fizessetek ti!”
A Szilvás utcai házban is probléma, hogy nem fizetik a közös költséget a fészakrakósok, emiatt a háznak tetemes tartozása halmozódott fel. Az özvegy néni a beszélgetés végére el is pityeredett: földszinti lakásában nem tud nyitott ablakán aludni, mert a játszótéren éjszaka bandáznak a fiatalok, akik állítása szerint nyomdafestéket nem tűrő módon szólnak vissza neki, ha valamit sérelmez. „Mondtam múltkor az egyik család fiának, hogy ne használja a liftet, mert nem fizetnek érte. Azt válaszolta: fizessetek ti, azért tartunk titeket”. A néni tud olyan fészekrakós családról, akik, miután beköltöztek, kiadták albérletbe a lakást, és visszamentek vidékre. „Havonta jöttek fel a pénzért, de egy fillért sem adtak bele a közösbe” – tette hozzá. A felső szinteken egy időben találkahelyet üzemeltettek a fészekrakósok. Kérdésünkre, hogy ez pontosan mit takar, a fiatal édesanya azt felelte: feljártak kábítószerezni és egyéb szükségleteiket kielégíteni. „Bugyikat és használt óvszereket hagytak maguk után a folyosón” – mondta.
A ház legfelső szintjén két lakásba is megpróbáltunk bejutni: az egyikben egy férfi nyitott ajtót, aki azt mondta, ők nem fészekrakósok. Ott tartózkodásunk alatt szinte ugyanúgy zajlottak ezek a beszélgetések: hiába mondták meg pontosan a lakók, házuk melyik szintjén, melyik lakásban élnek a programmal beköltözött családok, megkeresésünkre nagy részük azt mondta, hogy ők nem azok, vagy pedig elismerték, de nyilatkozni nem akartak. Házimunkára és a gyerekek ellátására hivatkozva csapták be az orrunk előtt az ajtót.
Jönnek a csótányok
Egyetlen fészekrakós családfő állt szóba velünk, ő feleségével, gyermekeivel és rokonaival az egyik rendkívül elhanyagolt és lerobbant négyemeletes házban lakik. A lépcsőházba belépőt tömény vizeletszag fogadja, nincs világítás, az egyik lakást oda érkezésünk előtt nem sokkal törték fel. A lakást korábban pecséttel zárta le a hatóság, a szobákban halmokban álltak az azelőtt ott lakó család által otthagyott bútorok és ruhák. A feltört ajtót a meg-meg erősödő szél ütemesen csapkodta. A házban élő egyik fiatal anyuka a lépcsőn felfelé menet magából kikelve panaszkodott: „Négy műszakban járok dolgozni, éjszakás voltam tegnap, egy percet nem tudtam aludni az ajtó miatt. Teljesen készen vagyok idegileg, kutyát kellett vennünk, hogy ne verjék meg az uramat” – mondta.
A fészekrakós családfő az [origo]-nak azt mondta, neki is elege van az áldatlan állapotokból: hiába takarítanak, jönnek a csótányok – mutatott közvetlen ajtószomszédja irányába. A kérdésre, hogy nem tudna-e szót érteni a mellette lakókkal, lemondóan ingatta a fejét. A saját bevallása szerint félig magyar, félig cigány származású apuka ugyan kezdetben törlesztette az OTP-nél felvett állami lakáshitelt, egy ideje azonban nincs munkája, várják, hogy mikor költöztetik ki őket.
Sok lakó szerint azonban már az sem megoldás, ha a problémás családok elköltöznek: a pusztítás, amelyet maguk után hagynak, helyrehozhatatlan. A korábban jó hírű Avasnak vége, a lakások korábbi értékét szerintük már semmi sem hozza vissza.
Orbán sem ment fel
Az özvegyasszony állítása szerint többször keresték már a politikusokat, hogy segítsenek, de érdemi változás eddig nem történt. „Itt volt tavaly a miniszterelnök is látogatóban. Körbenézett a lépcsőházban, azt mondta, itt minden rendben van, de a tizedikre már nem akart felmenni” – mondta a nő. Orbán Viktor tavaly szeptemberben a Bosch autóipari beszállító gyáravatására utazott Miskolcra, és a hivatalos programot követően a körzet országgyűlési képviselője, Nagy Kálmán társaságában körülnézett az Avason, és beszélgetett az ott lakókkal életkörülményeikről.
Késő délután fiatalok kezdték megtölteni a házak közötti játszótereket, sokan a padokon ülve beszélgettek. Az egyik négyemeletes lépcsőház aljához szaladó cigány gyerekek azt kérdezték az [origo] tudósítóitól: „Kit keresnek? Innen már mindenki elment.”
(origo.hu)