Azon kevesek, akik még a gyár újraindításában reménykednek, most jogosan teszik fel a kérdést, vajon miért vágják le és darabolják szét a működéshez nélkülözhetetlen gázvezetéket. 

 

 

Szinte még meg sem száradt a festék a Diósgyőri Acélművek területén nem rég – közel három éve – telepített ipari gázrendszeren, máris a közbeszéd tárgyát képezi ezeknek a csöveknek az elbontása. A szóbeszédet követően mi is megvizsgáltuk közelebbről a dolgot és számos olyan nyomra bukkantunk, amik arról árulkodnak, hogy tényleg valamilyen felszámolás kezdődött el a gyártelepen.

Nem csak a csövek, hanem azok tartópillérei, járulékos elemei – és különös módon- még feldarabolt vasúti sínek is egy kupacba gyűjtve vagy szanaszét heverve várják, hogy elszállítsák őket. Szerettük volna megtudni vajon melyik – a gyár „újraindításában” érdekelt – cég kezdeményezte ezt a nem túl nemes, de bizonyára annál nagyobb hozammal kecsegtető vállalkozást.

Elbontották, mert útban volt.

A DAM illetékesétől, G. Andrástól kaptuk meg a választ, miszerint nem az egész gázvezetéket számolják fel, csak az egykori erőmű épület előtti területen húzódó gázvezetéket bontja el, maga a tulajdonos: azaz az ISD Power Kft., mert a használaton kívüli csőhálózat a további fejlesztések útjában volt, az elbontott csöveket pedig Dunaújvárosba szállítják-írja a civilera.hu