Tállai: Hiba, hogy Ángyán tagja a frakciónak

Tállai András belügyminisztériumi  államtitkár nagy hibának tartja, hogy Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca volt államtitkára a Fidesz parlamenti frakciójában foglal helyet.

 

„Ángyán Józsefet én egy naiv, hiszékeny embernek tartom, aki rossz tanácsadókra hallgat, és akit az ellenzék a saját céljaira használ fel. Még nagyobb hibának érzem, hogy egy ilyen ember a parlament Fidesz-frakciójában foglal helyet” – idézi Tállai Andrást az Észak-Magyarország című napilap csütörtöki száma.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lap kétoldalas összeállításban számol be a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet „parlamentig elérő” termőföld-haszonbérleti pályázata körül kirobbant vitáról. A lap emlékeztet arra, hogy az Ángyán József által a pályázatokról elkészített elemzés politikai hátszéllel rendelkező nyertes pályázókról, strómanokról beszél.

A nyertes mellett megszólal Sárvári

 Attila, a Borsodi Mezőség Gazdakör Egyesület titkára, aki attól tart, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága által kiírt pályázat csak „főpróba” volt, mert 2014-ben 14 ezer hektár állami föld bérleti szerződése jár le, és ha azokat a területeket is „hasonló módon” osztják el, az „több falu és a vidék végét” is jelentheti.

 

A szakember ugyanakkor azt is elmondta: a pályázat nyertesei között sok tisztességes gazda is volt, de néhány nyertes esetében kérdések merültek fel, amelyekre egyelőre nem születtek megnyugtató válaszok, míg másokkal kapcsolatban azt feltételezik, hogy pusztán strómanként pályáztak, illetve csak a hektáronkénti 50-60 ezer forint területalapú támogatást szeretnék megszerezni.

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára január 18-án nyújtotta be lemondását írásban, döntését akkor nem indokolta. Ez után nem sokkal tizenkilenc zöld szervezet levélben kérte Orbán Viktort, hogy a kormány állítsa le a környezetvédelmi és vidékfejlesztési szakemberek elbocsátását, valamint erősítse meg pozíciójában Ángyán Józsefet. A miniszterelnök januárban elfogadta Ángyán József felmentésre vonatkozó kérését.

Lemondása nagy indulatokat keltett. A Jobbik, az LMP, de sok Fideszhez kötődő személy is a tragikus hőst látta benne: az egyik utolsó igaz embert, aki a vidéki Magyarország megmentéséért küzdött körömszakadtáig. Más, agrárügyekben jártas személyek szerint azonban éppen ideje volt, hogy az államigazgatásból távozzon: sokan ugyanis fantasztának, holdkórosnak tartották, aki jószándékkal ugyan, de a vesztébe akarta vinni a magyar mezőgazdaságot.