A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése  szerint a pártpreferenciával rendelkezők nagyjából 4,5 milliós táborának fele továbbra is a kormánypártokat támogatja.

 

Az intézet által közleménye szerint a kormányzati ciklus félidejét elhagyva a teljes felnőtt magyar lakosság 57 százaléka szimpatizál bevallottan a politikai pártokkal. Közülük az aktív szavazók 48 százaléka a Fidesz-KDNP-re, 24 százaléka az MSZP-re, 17 százaléka a Jobbikra, 7 százaléka az LMP-re voksolna.

A június 4. és 8. között végzett kutatásból emellett az is kiderült, hogy előző felmérésük óta a Fidesz-KDNP 3 százalékpontos csökkenésével „elérte támogatottságának eddigi mélypontját, míg az ellenzéki pártok továbbra sem tudták bevallott szimpatizánsaikkal beérni korábbi maximális támogatottságukat”.

Az MSZP-t legutóbb 2011 októberében a magyarok 17 százaléka jelölte kedvenc pártjának, most az összes megkérdezett 12 százaléka támogatja. A Jobbik a február végén készült kutatásban érte el legmagasabb támogatottságát, akkor 13 százalékon állt, most viszont tízből mindössze egy ember szavazna a pártra. A Lehet Más a Politika eddigi legjobb eredménye a 2011 júniusában mért 9 százalék volt, mostanra azonban a parlamenti bejutási küszöb szintjén, 5 százalékon rögzült a párt.

A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása június 4-8. között készült, a magyarországi felnőtt lakosságot kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló mintán, 1000 véletlenszerűen kiválasztott ember telefonos, kérdőíves megkérdezésével. Az adatok hibahatára a mintanagyságtól függően nagyjából plusz, mínusz 3,2 százalék.

A Nézőpont Intézet ugyanakkor a közvélemény-kutatási eredmények értelmezésével kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy a teljes népességen belül mérhető pártszimpátia önmagában nem elég a választási eredmény előrejelzéséhez. Ugyanis – mint kiemelték – a választásra jogosultak fele éles választási szituációkban sem él választójogával. Jelenleg 58 százalék ígérné biztosra egy most vasárnapi választási részvételét – tették hozzá.