A kórház-demonstráció margójára  címmel terjedelmes írást tett közzé a facebookon Kazincbarcika polgármestere Szitka Péter
Íme, az írás, teljes terjedelmében:

 

„Minden tiszteletem a szervezőké és azon több ezer emberé, aki jelenlétével fejezte ki, a jelenlegi egészségügyi politikusok döntésének helytelenségét. Az azt gondolom mindenki számára tiszta, hogyha nincs a civilek kezdeményezése, ha nincs a főorvosok és az egészségügyben dolgozók kiállása, ha nincs a kórházigazgató asszony karakán érvelése, ha nincs a fideszen kívül az összes párt szolidarítása, ha nincs meg a kazincbarcikaiak és a környező településen élők markáns megjelenése, akkor július 2-án már nem beszélünk szülészetről, gyerekosztályról, sebészetről, intenzívről azaz a kórházunkról.

A másfél éve húzódó harcnak még közel sincs vége. A kezdőlépés megtörtént – ami már eredmény –, de még közel sem megfelelő a megoldás. Mit értek ezalatt? Azt, hogy az államosítással már becsapták városunkat és a térségben élőket. Elvették a kórházunkat. Nem hat ökörrel húzzák el innen, ez igaz, de már nem a mi tulajdonunk. Elvették azt, amit apáink, anyáink munkája révén megvalósult. Elvették azt, amiben ennek a városnak temérdek pénze benne van, mert a helyi önkormányzat a rendszerváltoztatás után is folyamatosan pénzt tett bele. A kazincbarcikai emberek pénzét. Ez áldozatokkal járt, amit az állam soha nem fog kárpótolni.

Ennél nagyobb gond, hogy a struktúráját akarják szétverni. A kazincbarcikai kórházra úgy tekint a jelenlegi fideszes egészségügypolitika, mintha egy banánnal teli ládát bedobna a majmok közé, akik azonnal széthordják és marad az üres láda. A semmi. Ekkora rombolást talán sehol nem akarnak mint nálunk. Gyakorlatilag kivesznek mindent a kórházból és marad az elfekvő. Azt pedig nagybüszkén bejelentik, hogy hát nő az ágyszám Kazincbarcikán, csak azt elfelejtik mondani, hogy a pszichiátriai betegágyakat rejti majd kilencven százaléka. Apropó. Megkérdeztek már valakit itt Kazincbarcikán, hogy mit szól ahhoz, hogy az Izsófalvai Szakkórház betegei bekerülnek a város szívébe, kórházunkba? Mert az önkormányzatunkat nem. A lakosokat nem.

Mikor szembesítem ezzel Negrucz urat, Bulla urat, Rizner urat, Pogány urat, Kolumbán urat, akkor mély csend vagy hadoba. Vagy azt mondják, hogy én mindig politizálok. Ha az politikának számít, hogy felelősségre vonom őket azért, mert a kazincbarcikaiak ellen vagy megkérdezése nélkül nagypolitikai döntéseket hajtanak végre, mint a bábuk, akkor valóban politizálok. Ja, vagy jön az uszoda kérdése, hogy hátha kellemetlen helyzetbe hozzuk a polgármestert és akkor bekussol. Hát nem. Vállalom a döntéseimet. Még akkor is ha nem pozitívak az emberek előtt. Szívesen elmondom a hátterét, mi miért van. (Jelenleg több hete a Gyemszi döntésére várunk, hogy végre engedjék az edelényi kórháznak az uszoda átvételét. Pozitívan nyilatkoznak rólunk, mert látják, hogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy ez a típusú üzemeltetés rendben legyen.)

Addig amíg nem érezték meg a fidesz politikusai, hogy nagy a lakossági elégedetlenség, füle botjukat nem mozdították. A demonstráció előtt egy nappal már a homályból megjelentek és elkezdődött a vakítás. Azért, hogy a civilek kezdeményezését megsemmisítsék. Hogy minél kevesebben legyenek, hogy ne legyen ereje a demonstrációnak. A rendezvény napján már szórólapozás ment, hogy a szervezők lemondták a demonstrációt, mert minden oké. A 2014-ben majd országgyűlési képviselőnek induló aktuálpolitikusuk megoldott mindent. Jelzem ez így még szándéknak is kevés, nemhogy tényleges tettnek.

A demonstráció sikeres volt. Sikerét mi sem bizonyítja, hogy már másnap délelőttre megérkezett egy csapat oltani a tüzet. Helyettes államtitkár úr, Kormánymegbízott úr, Politikai államtitkár úr jelenléte valóban a „komolyabban foglalkozunk Kazincbarcikával” hangulatot jelentheti. Persze a megbeszélésre nem hívtak, de ettől én még jól alszom, meg talán nem is baj. A diskurzus nyílván azzal kezdődött, hogy bűnbaknak kikiáltották a kórház igazgató asszonyát, mert hogy ő aztán semmit nem jelentett, meg hát Budapesten végképp nem tudták, hogy itt mi a helyzet. Szeretném halkan jelezni, hogy én tudom tanúsítani, hogy ez kamu.

Személyesen többször én magam is ott voltam, több megbeszélésről jegyzőkönyv készült és jelenléti ív. De ne akadjak fenn ezen az apróságon. A tájékoztató tartalma, hogy lesz szülészet 15 ágyon, lesz belágy 40 ágyon és sebészet 15 ágyon, amit majd Miskolcról kapunk, ergó nem a miénk, hanem kölcsönbe kapjuk. Ad hoc, gyors és átgondolatlan még egy picit ez a megoldás. Jól jelzi ezt néhány dolog.

Ad egy: a 40 belágy jóformán semmire nem elég. 80.000 ember ellátására pedig végképp nem. Jelzi ezt az, hogy mélységesen felháborodva és az ellátás veszélyét látva a belorvosok le fogják tenni a lantot.

Ad kettő: van egy rentábilis, azaz kiegyensúlyozott gazdálkodása a kórházunknak. Vannak olyan – mondjuk úgy – orvosi műveletek, amelyek kevésbé lefinanszírozottak és vannak amelyek jól finanszírozottak. Ezek egyensúlya biztosítja a kórház létét. Amennyiben ebbe belenyúlnak és az „ide is egy picit, meg oda is egy picit” átgondolatlan adományozását folytatják, a rendszer fel fog borulni. Veszteségbe fogják hajszolni a kórházat. Kifelé remekül el lehet adni, hogy mit ugrál a Szitka? Már van szülészet és punktum. Megoldottuk, vagyis kifelé, a közvélemény felé, minden oké! De ez még közel sincs így. A szakmának valóban precízen, pontosan ki kell dolgoznia, hogy hogyan tovább. Egyeztetésre van szükség. Ha ez elindul, akkor rendben van.

Ad három: talán ezzel kellett volna kezdenem. Nincs róla írás. Sem határozat. Sem szerződés. Csak szóban. Ha megbocsájtják nekem, akkor ez még azért nem a tuti kategória.

A civil, orvosi, lakossági összefogásnak van ereje. Ennek még így nincs vége. Stabil, kiegyensúlyozott jövőt akarunk a kórházunknak.”