Avasi lakótelep. Vannak eredmények

Az ellenőrzésekkel kapcsolatban az általános tapasztalat, hogy Miskolc város lakossága örül a fokozott közterület-felügyeleti jelenlétnek. Többen jelezték, hogy a rendszeres ellenőrzések hatására csökkent a rendbontások és csendháborítások száma, érezhetően javult a helyzet a korábbihoz képest. Azok az emberek, akik jogszerűen (lakásaikba bejelentkezve) élnek, az ellenőrzéseket nem veszik zaklatásnak.

 

A napokban az Áfonyás úton – immár sokadszor – tartott ellenőrzésen a 82 éves Barna Lászlóné elmondta, 1977-től lakik az Avason, a mára igencsak megfogyatkozott első lakók közé tartozik. Mint megjegyezte korábban, kissé pellengérre állítva, a rosszabbak közt emlegették a bérházukat. Szerencsére ez a kép az utóbbi időben javult, tisztább lett a lépcsőház, ami elmondása szerint első sorban a beköltözött fiataloknak köszönhető.

A Szilvás utcán Kovács Lászlóné az éppen aktuális ellenőrzés kapcsán megjegyezte: tökéletesen egyetért az ellenőrzés jogosságával. A lépcsőházi ajtó se elől, se hátul nem zárható, nagy az átmenő forgalom. Az ellenőrzésnek köszönhetően legalább tudják, hogy kik laknak a lépcsőházban hivatalosan – magyarázta az idős nő, aki lányával, valamint a két unokával él az avasi panelban. Nem titkolta, hogy örül a hatósági emberek jelenlétének, mert javítja a biztonságérzetét.

Farkas László azt mondja, egy 2005-ös kormányrendelet tette lehetővé a Fészekrakó hiteleket, amihez kapcsolódott, hogy a miskolci szocialista városvezetés el akarta adni a Szondi-telep területét még abban az évben, lakottan. Ez akkor nem sikerült, csak 2008-ban, üresen, akkora pedig lezajlottak a fészekrakós csalások is.

Vannak eredmények

2011 januárjától csaknem négyezer ellenőrzést hajtottak végre a közterület-felügyelők és a mezőőrök – a nagyobb részét azt Avason –, ebből csaknem 700 feljelentés született. Ezek közül 325 esetben lakcímbejelentés elmulasztása miatt tettek feljelentést a közterület-felügyelők. Ezek mellett számtalan esetben intézkedtek az ellenőrzésen részt vevő szolgáltatók (MIVÍZ, MIHŐ, ÉMÁSZ) szakemberei is, ha jogtalan vételezést, vagy egyéb visszaélést tapasztaltak, illetve több esetben a rendőrök is.

Az avasi ellenőrzésekkel kapcsolatban elmondható, hogy folyamatos a fluktuáció, vagyis a közterület-felügyelők ki-be költözéseket tapasztalnak, mondja Kovács László Csaba, az önkormányzat közterület-felügyeleti és rendészeti osztályának vezetője-írja a minap.hu