Egy hatfős külön nyomozócsoport  vizsgálja a Hajógyári-szigeten és környékén történt három halálesetet és egy eltűnési ügyet; két esetben emberölés miatt zajlik az eljárás, gyanúsított még nincs – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. A dandártábornok közlése szerint korábban közigazgatási eljárás folyt ezekben az esetekben, de most emberölés miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen, így a rendőrségnek sokkal nagyobb lehetőségei vannak a nyomozás kiterjesztésére.

 

A rendőrségi főtiszteket is érintő vesztegetési botrány mellékszálaként indított nyomozás során az egyik emberölési ügyben azt vizsgálják, miért és hogyan tűnt el tavaly december 3-án a szigetről egy 21 éves férfi, akinek a holttestét másnap találták meg a Dunában. A másik ügy hat évre nyúlik vissza: 2006 februárjában Strehó Gergő tűnt el nyomtalanul, őt előző este szintén a Hajógyári-szigeten láttak utoljára, és aki azóta nem adott életjelet magáról.

Az ORFK szóvivője megjegyezte: a másik két, halállal végződött ügyben feltehetően nem indul nyomozás. Az egyik esetben kizárható az idegenkezűség: a 2010. augusztusi eset adatai alapján az látszik, hogy egy fiatalember a Sziget rendezvényére szeretett volna bejutni, de kiesett a csónakból, és meghalt. A másik, szintén 2006-os haláleset pedig annak a férfinak az ügye, akinek a holttestét az eltűnése után hetekkel találták meg a Dunában, a Bem rakpartnál; úgy tűnik, ez esetben sem történt bűncselekmény.

Garamvölgyi László közölte, hogy ezekben az ügyekben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályán egy hatfős külön nyomozócsoportot állítottak fel, amely kizárólag ezekkel az ügyekkel foglalkozik, de a három hete zajló nyomozás során gyanúsított még nem került a látókörükbe.