Sajtótájékoztatón számolt be a „Közös Értékeink” határon átnyúló magazinműsor eredményeiről Harnócz Sándor projektmenedzser. Mint elmondta: összességében kilenc televíziós csatorna együttműködéséről van szó, a műsorok magyar hanggal, de szlováknyelvű feliratozással kerültek a nézők elé.

 

A médiaprojekt felvidéki és magyarországi televíziós társaságok heti műsorcseréjét tette lehetővé egy éven keresztül. A projekt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet felügyeletével zajlott. Része a Magyarország- Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013-nak. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), Magyarország és a Szlovák Köztársaság társfinanszírozásával valósult meg 468.972 Euro támogatással.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és a Kassai-Besztercebányai Kerületben találhatók Európa legelmaradottabb települései. A határ-menti, lemaradó térségekben a munkanélküliség jelentős, elérheti a 25-30 százalékot. A régió nagyszámú aprófalvas településeire a nagyfokú szegénység, a szegregáció, az elvándorlás, és az elöregedés jellemző. Ennek következtében rendkívül lassú a fejlődés.

A projekt célja, hogy hozzájáruljon a tendencia megfordításához, a folyamat ütemének mérsékléséhez. Azzal, hogy a helyi médiában több tudósítás, bemutatás, összeállítás készült a térség életéről, problémáiról, jellegzetességeiről, valamint a határon átnyúló együttműködésekről, a médiaprojekt hozzájárulhatott a társadalmi-gazdasági felzárkózás folyamatához. Ezáltal javult a térségben lakók életminősége, valamint a helyi értékek bemutatásával, széles körben való megismertetésével fejlődött a helyi, és a regionális tudat.

Az eredményeket összegezve Harnócz Sándor szólt arról, hogy közvélemény-kutatás készült a projekt keretében arra vonatkozóan, hogy a nézők milyen témájú magazinműsorokat látnak szívesen. A legtöbben a közéleti hírekre, a turisztikai és történelmi témájú összeállításokra, valamint a szórakoztatásra voksoltak. A kutatást a projekt végéhez közeledve egy nagyobb mintán is megismételték, így az eredmények összevethetők.

A kutatás egyik fő megállapítása az, hogy a tájékozódási szokások egyértelműen a televízió felé mozdulnak el a vizsgált térségben, ezt követi az internet, majd a rádió egyre kisebb befolyással, míg az írott sajtó a legutolsó helyen áll.

A projektmenedzser tájékoztatott arról is, hogy a támogatásnak köszönhetően biztosított a hosszú távú szakmai fenntarthatóság, ami további öt évig havi egy darab, egyórás műsorblokk gyártását jelenti szlovák felirattal.

Az eltelt egy évben 52 darab, 60 perces magazinműsor készült, ez 728 darab bejátszó anyagot jelent. Az alkotók képzésére is figyelmet fordítottak: két szakmai konferenciát szerveztek és öt szakmai workshop-ot tartottak. Emellett négy helyszínen népszerűsítették a magazinműsort road-show keretében. Az eredményekről a rádiókban, televíziókban, újságokban, internetes felületeken folyamatosan tájékoztatták a közvéleményt.

Nyolc weblap készült el a projekt részeként, a résztvevő stúdiók pedig HD kamerákhoz és vágóeszközökhöz jutottak. A projekt egyik nagy eredménye, hogy két új munkahely jött létre, emellett jelentős a megőrzött munkahelyek száma is.

Miskolc, 2012. 06.29.