A kormány segíteni akar a mélyszegénységben élőknek, hogy kitörhessenek kilátástalannak tűnő helyzetükből – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken Miskolcon.
A kidolgozott intézkedések a tanulási, munkavállalási és lakhatási feltételek javítását, az egészségügyi ellátáshoz való jobb hozzáférést tartalmazzák – mondta sajtótájékoztatóján Balog Zoltán. (archív fotó. Lyukóbánya.)
A mélyszegénység romákat és nem romákat egyaránt érint a vidéki Magyarországon. Ha megkezdődnek ezek a programok, két-három év múlva már lényegesen javulhat a mélyszegénységben élők helyzete – fűzte hozzá.
Kitért arra is, hogy ma már csaknem 200 ezren dolgoznak a közfoglalkoztatásban, Észak-Magyarországon ennek a programnak különösen jelentős a szerepe.
Éppen a tárcához tartozó területekre – az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, a társadalmi felzárkózásra – kell Észak-Magyarországon különösen nagy hangsúlyt fektetni. Amikor hiányzik a tőke, nem megfelelő az infrastruktúra és a vállalkozói környezet, még inkább az emberi erőforrás adta lehetőségekre kell koncentrálni. Az emberi erőforrás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a régióban mindenképpen „ásványkincs”, amelyre építeni lehet. Az állapota, a minősége azon múlik, milyen az egészségügy, az oktatás, és milyen a társadalmi felzárkózás – jelentette ki a miniszter.
Balog Zoltán kitért a gyermekjóléti feladatokra is, fontosnak nevezve a szemlélet formálását, a diszkrimináció elleni küzdelmet.
Demeter Ervin kormánymegbízott úgy fogalmazott: tizenhét szakigazgatási szerv került a kormányhivatalhoz, így – mint mondta – „tizenhét szemüvegen keresztül” láthatja a hivatal a problémákat, átfogó képet alakíthat ki a megye helyzetéről, illetve állíthatja össze a cselekvési programot.