A hatóságokkal és az önkormányzati képviselőkkel együttműködve sikerült kiköltöztetniük három, a társadalmi együttélés szabályait be nem tartó családot – köztük két fészekrakót – egy Árpád utcai társasház lakóinak. A lelakott ingatlanok miatt azonban az egész házat fertőtleníteni kell.

 

 

– Egyenként legalább tízmillió forintos tartozásuk van, hat éve nem fizetnek semmit. Tízen is laktak egy lakásban, de folyamatosan jöttek a „vendégek”. Kovács László és Jakab Péter képviselők segítettek, így vasárnap az utolsó is elhagyta a bérházat – meséli az egyik lakó.  minap.hu