Magyar huszárokat tartóztattak le állatkínzásért Svédországban, Amal városában – írja a svéd Nyheter24. A helyi rendőrök nem akartak hinni a fülüknek, amikor azzal riasztották őket, hogy három, 1600-as évekbeli viseletbe öltözött huszár jelent meg a város határában, riasztóan rossz állapotban lévő lovakkal.

 

A huszárruha mögött két magyar férfi és egy nő voltak, akik a magyar hadsereg PR-akcióját hajtották végre, lovakkal utaztak egészen odáig, a terv pedig az lett volna, hogy Finnországon és a Baltikumon keresztül hazajönnek.

A lovak a hosszú után teljesen lesoványodtak, patáik elkoptak, hólyagosak lettek. A helyszínre érkező álatorvos szerint legalább két hónapig pihenniük kell.

A huszárokat három nap után kiengedték. Azt mondták, nem állt szándékukban kínozni a lovakat, ennek ellenére lehet, hogy vádat emelnek ellenük. A lovakat a helyi hatóságok szerint Magyarországnak kell hazaszállítania.