Megtalálták szerdán  a kutatók a lelőtt török vadászgép két pilótájának holttestét. A török hadsereg közleménye szerint a június 22-én, a szíriai légvédelem által lelőtt török harci gép két pilótájának földi maradványait a Földközi-tenger fenekén találták meg.

 

„Már folyamatban van az a művelet, amelynek keretében a holttesteket felszínre hozzuk” – tudatta a török vezérkar szerdán.

A török közszolgálati televízió információ szerint Gökhan Ertan százados és Hasan Hüseyin Aksoy hadnagy földi maradványait a Nautilus nevű amerikai tengeralattjáró segítségével találták meg a tenger keleti részén.

A közleményből az nem derül ki, hogy a lelőtt vadászgép roncsait is sikerült-e megtalálni, azt viszont a török hadvezetés ismét leszögezte, hogy a gépet nemzetközi légtérben lőtte le a szíriai légvédelem. A török álláspont szerint a gyakorló repülést végző F4 Phantom típusú harci repülőgép pár percre megsértette ugyan a szíriai légteret, de a török légi irányítás figyelmeztetése után el is hagyta azt.

Damaszkusz viszont azt állítja, a török F4-es körülbelül 1000 méteres magasságban repült szíriai légtérben, amikor a légvédelem megsemmisítette. Az incidensről Bassár el-Aszad szíriai elnök kedden a török Cumhuriyet című lapnak azt mondta, azt kívánja, bárcsak ne lőtték volna le a gépet, amelyről a szíriai vezetés váltig állítja, nem tudták, hogy török.

A gép lelövése után a török kormányfő módosította a Szíriával szembeni bevetési szabályokat, kijelentette, hogy minden, a határhoz közelítő szíriai katonai egységet ellenséges fenyegetésnek kell tekinteni. Törökország a vadászgép lelövése óta jelentős csapatösszevonást hajtott végre a szíriai határ közelében.