Előzmények:
Az egész azzal kezdődött, hogy A Dagadt Köcsögrávett arra, hogy én is csatlakozzak a Nehézbombázok csapatához 😀 Megkérdezte, hogy mi kellene ahhoz hogy csatlakozzak egy tényleg nehéz (értsd kövér) emberekből összerakott váltóhoz én meg kaptam az alkalmon, azt mondtam hogy már meg is vagyok győzve és megyek 🙂 Hosszútávú álmaim között úgy is ott van egy félmaraton és iron man, akkor miért is ne használnám ki az alkalmat arra, hogy ha nem is egészben, de lefussak 20km-et úgy hogy mellette még biciklizek is esetleg. Ez a hatalmas élményt jelentő váltó nekem most hétvégén zajlott le 🙂

 

Az egész a pénteki nappal kezdődött. Eredeti tervek szerint úgy volt, hogy már pénteken lemegyek valahogy (tekerés, vonat vagy bármilyen más közlekedési mód), de sajnos ebből nem lett semmi, mert az egyetem miatti sok mínusz órámat kellett behozni munkahelyemen. El kell mondanom, hogy így utólag végignézve a pénteki képeket iszonyat sok mindenből maradtam ki is jövőre muszáj lesz megoldani hogy ott legyek én is. Na de ha már másképpen alakult, akkor úgy döntöttem elmegyek Minimal Massra ha úgy is régen voltam utoljára. Egy pár órás tekerés tökéletesen elég lesz ahhoz, hogy mozogjak egy rövidet de ne fárasszam le magam a következő napra… meg ugyebár a szocializáció sem árt soha 🙂 Hazafele út viszonylag eseménytelenül telt, csak egy bringás csajszinak segítettem a vonaton, aki pont Gyömrőig utazott, bár ennek még nem láthatjátok a jelentőségét 🙂

Otthon valahogy elszórakoztam az időmet – legyen elég annyi hogy hajnali egykor sikerült csak lefeküdnöm úgy, hogy fél 5-kor kellett kelnem. Valahogy csodával határos módon ez sikerült is. Összekaptam magam és gyorsan irány a vonat – igazából csak pár dolgot felejtettem el bepakolni: a naptejet és egy könyvet ami elég amatőr hibának bizonyult lévén hogy még több mint 4 órás vonatút állt előttem. Sebaj, nálam volt a fényképezőgépem és vele a használati útmutatója amit még úgy sem volt időm végigolvasni, hát nekikezdtem 🙂 Kellemes meglepetés volt, hogy Székesfehérváron egy kisebb csapat biciklis szállt fel a vonatra és köztük volt az a lány is akivel Gyömrő fele együtt utaztam. A világ kicsinységét csak még jobban bizonyította az, hogy a szóba elegyedésünk során kiderült, hogy ők a ugyanúgy a Szent László gimibe jártak illetve járnak ahogy azt én is tettem régebben 😀 Ismerik pár volt tanáromat akik semmit sem változtak és mint kiderült ők is Ultrabalatonra jöttek, csak nem a futás részére hanem a körbebiciklizésre 🙂 Kicsi a világ…

Ultrabalaton 2012:

Na de hogy végre az Ultrabalatonról is beszéljek ne csak összevissza mondogassak minden hülyeséget, nekem a szombat igazán akkor kezdődött amikor leértem Zánkára – innen volt már igazi feladatom: megkeresni az aktuális futónkat akit majd bringával tudok támogatni. Hortobágyi Gyuláék szerencsére jól kiszúrtak a kocsijukból ezért már 5 perc után meg tudtam szabadulni a hatalmas táskámtól és az utamra is tudtam indulni. Tíz percnél és pár kisebb domb megmászásánál sem kellett több és már meg is leltem emberünket, éppen Gergő (alias Dagadt Köcsög) futott, vele Ádi és a bringás kísérője. Őket kísértem egy ideig majd egy kellemes kis futárkódos feladatom volt – Mindszentkála előtt előre kellett sietnem, hogy szóljak a TV2 stábjának, hogy jönnek a Gergőék, elő lehet készűlődni mindenkinek.

Természetesen, ezek után Vízl Péter kísérését vettem át. Ekkor már nem én voltam az egyetlen társa hanem a stáb autója is ott volt velünk és ők tulajdonképpen szóval is tartották 🙂 Én közben elszórakoztattam magam azzal, hogy a felszerelés technikai részleteit figyelgettem megfelele, vagy pedig csak a riporter hölgy kérdésein és az azokra adott válaszokon gondolkodtam. Nagyon profin tudott válaszolni a Peti – látszott rajta hogy vagy sokat gondolkodott már előtte a válaszokon, vagy pedig nagy gyakorlata van a riportokban. Bár neki az orvos kb csak sétát engedélyezett mégis nagyon jó tempóban kocogott és mindenkit meg is lepett azzal, hogy milyen gyorsan beért és letudta a szakaszát 🙂

Ezek után két viszonylag nyugisabb szakasz következett Tóth Gergely és Pusztai László kísérésével 🙂 A világ kicsinységének bizonyítékát itt éppen Bozót szolgáltatta, volt angol tanárom a Szentlaciból… ki gondolná hogy az elmúlt 8 évben ultramaratonista lesz belőle és én is egy hasonló eseményen fogok majd járni 😀

Viszont ezek után következett maga a pokol: Az én szakaszom Vonyarcvashegyen kezdődött olyan 14:15 környékén amikor már meglehetősen meleg volt. Az első 2-3 km még egész jó 6:00 körüli ezrekkel ment, ami még magamhoz képest is jónak számít, utáni viszont vészesen lelassultam. Annyira felment a pulzusom viszonylag rövid idő alatt is, hogy csak lihegni tudtam és alig tudtam futni. Körülbelül gyors gyaloglássá alakult át amit műveltem, mert még kocogásnak sem lehetett nevezni. Csak két dolog nyugtatott meg: az hogy az előttem lévő profi kinézetű emberek sem igazán tudtak futni hanem majdnem olyan sebességgel haladtak előre mint én és hogy Lukács Zoli közben szóval tartott. Nagy szerencsénkre ő is bringamániás ami tökéletes témát adott amivel el tudta vonni a figyelmemet vagy a futásról vagy pedig arról hogy éppen nem futok. Mivel több szót nem akarok vesztegetni a szenvedésemre, legyen elég annyi, hogy elég rossz idővel kb másfél óra alatt tettem meg azt a szakaszt amit normális esetben egy óra alatt is tudok teljesíteni. Miután itt beestem a célba, pihentem legalább fél órát és csak utána tudtam elkezdeni az futónk üldözését bicajjal.

Zsigri Szabolcs egész jó tempóban futotta le a saját körét – maximum annyi említésre méltó történt, hogy kisegítettünk egy Szakál becenevű egyedüli indulót egy kis vízzel – imádtam az öreget – ha adnánk rá egy börszerkót, napszemüveget akkor kb úgy nézne ki mint aki a ZZ topban játszik 😀

Mondjuk tökéletesen érthető volt a szomjúsága és kiszáradása… hihetetlen így visszagondolva, hogy mennyire nincs egy rohadt kút vagy bármi vízvételi lehetőség a Balaton körül. Nem tudom eldönteni, hogy az önkormányzatok spúrsága miatt, vagy pedig mondjuk a turisztika lobbi miatt, de sehol semmi normális lehetőség a folyadékvételre. Csak egy étterem extra drága ásványvize mentett meg minket 11km után mert természetesen még az én kulacsomnak a tartalma is elfogyott és frissítőpontok sem voltak sehol a közelben. Viszont nagy meglepetésemre a frissítőpontnál ahol Szabolcsot váltották, sikerült a Bözsi utalványommal fizetni és így két korsó csapot Soproni formájában nekem is megvolt már a frissítés egy nagyszerű módja.

Schmidt Zoltán és Kornhoffer Attila szakasza az én szememben elég eseménytelenül telt, amit annyira nem is bántam. Már szükségem volt arra, hogy valamilyen formában agyilag kipihenjem magam, mert szép lassan kezdtem kikészülni. Szerencsére mire ide jutottunk a nap közben tapasztalt dög meleg után már kezdett elviselhető szintre csökkenni a hőmérséklet. Egyszer csak két bringás húzott el mellettem akik kicsit ismerősek voltak. Gyorsan utánuk eredtem… hát nem kiderült hogy a gyömrői csajszi az és az egyik haverja :D?

Ezek után ismét az én szakaszom következett és megint Lukács Zoli volt velem segítőként amit nagyon áldottam. Előző szakaszomnál is ő tartotta bennem az életet és vonat el a figyelmemet a futásról beszélgetéssel és ezt most is sikerült megismételni. A nőket tárgyaltuk ki ami elég jó témának bizonyult lévén hogy a két ellenőrző pont közül az elsőig elég jól sikerült tartani a 6 perc közeli ezreseket. Utána sajnos szép lassan lassultam le… egyre jobban megéreztem a még este fullasztó párás meleget és az egészen az sem segített, hogy a combjaim is eléggé kidörzsölték egymást. A végén már annyira fájt, hogy szép nagy terpeszben tudtam betotyogni a váltópontba… Itt szép lassan kis fájdalmak árán átvettem a bringás nadrágot, 15 percet valahogy próbáltam pihenni aztán Zoli után indultam hogy ne legyen egyedül.

Nekem viszonylag szép lassan eseménytelenül telt el a következő 2-3 óra, csak annyit vettem észre idővel, hogy már alig tudok koncentrálni. Egyre hosszabb pillantásaim voltak és egyre gyakrabban bambultam el… bár szerencsére a combjaim már nem fájtak annyira, mégis nagyon leamortizálva éreztem magam. Igazából próbáltam koncentrálni és magamhoz térni de annyira nem tudtam már magamról hogy a végén azt vártam, hogy mikor ütöm el a futónkat, Ákost, vagy pedig mikor hajtok bele az egyik árokba. A végén megbeszéltem már vele, hogy inkább előre megyek a következő váltópontig ahol a többiek vannak, leteszem a biciklit és pihenek is egyet, nem kockáztatok… arra volt még erőm, hogy sprinteljek egyet (nini, ismerős gyömrőiek megint) majd lepihentem. Szerencsére sikerült Schmidt Zoli autójára feltenni a bicajt és én benne ki is ütöttem magam 3 órára.

A 3 órás kómázásból arra ébredtem meg, hogy valamit beszélnek a többiek… Mi van? Pitty kiesett? Mi van? 25 kilométer van még aminek hirtelen nem lett gazdája? Mi van? Futnom kellene plusz 5-öt? Nem az nem létezik… szerencsére nem is kellett mert a többiek már szétosztották maguk között és nekem csak annyi feladatom volt, hogy magamhoz térjek és bringás kísérő pozíciómat folytassam.
Kitermeltem egy jó adag hideg vizet a legközelebbi kútból a fejemre, Lukács Zoli is adott valami csoda kenőcsöt és már készen is álltam az indulásra. Bár még mindig fáradt voltam, legalább a koncentrációmat visszanyertem és elkezdtem én is számolgatni, hogy mennyi van még hátra. A Zoli futott, én tekertem mellette, előtte, mögötte… mikor éppen hogyan volt kényelmes és próbáltam szóval tartani amennyire tudtam. 7 kilométer… 8… 9… na majd a 10-diktől gyalogolni akar… még mindig fut 🙂 És beért a váltópontjára, ahol a kicsit elgyötört de még mindig kitartó Gyula várta hogy felváltsa. Nekem gyors reggeli és indulás Gyula után segíteni ha mással nem, akkor szóval tartással és kulacsának hordozásával… (kezdek ismét szétesni agyilag)

Egyre gyorsabban cserélődnek az emberek a váltóban: Gyula, Schmidt Zoli, Attila, ismét Gyula majd Pusztai Laci… Egy valami állandó mindegyiküknél. Az arcukról leolvasható végtelen fáradtság és az eltökéltség, hogy ha már eddig eljutottak akkor mindenképpen végig fogják csinálni.

Zoli váltaná a Lacit de ebből az lesz, hogy futnak inkább együtt tovább. Mind a ketten meg akarják csinálni a befutó szakaszt… én gyorsan magamhoz veszek egy kis táplálékot is előre indulok, hogy a befutónál várjam őket. Gyula még gyorsan figyelmeztet, hogy vigyázzak a heggyel, mert kis alattomos emelkedő vár rám. Én megnyugtatom őt, hogy ne aggódjon, jártam már itt és akkor is felszenvedtem magam valahogyan és most is menni fog és szerencsére nem is tévedtem. Utoljára még két éve kellett megküzdenem balfaszságomból ezzel a heggyel és akkor kikészültem, de már szerencsére éreztem az elmúlt két év mindennapi biciklizésének hatását… Nem mondom, hogy nem volt fárasztó de megállás nélkül átlag 10-15-ös sebességgel fent is voltam Tihanyban és nézhettem lefele a meghódított emelkedőre. Múltkor kifogtál rajtam de most már nem fogsz!

Te úr isten, és a többieknek ezt futva kell megtenniük…? Hát minden elismerésem. Gyorsan legurulok a célvonalhoz ahol a csapat pár tagja vár rám és várnánk még negyed órát de 10 perc múlva már Zoli meg is jelenik a távolban. 8 és fél perces ezrekkel felrohant a hegyen… hát mennyi energia van ebben az emberben? Gyorsan összevárjuk egymást aztán indulás a célvonal felé…. El sem hiszem mi az a kékség? Hogy az a kapu és ha oda beértem akkor vége van? Egyszerűen hihetetlen hogy megcsináltuk…

Még felfoghatatlan, de már azzal poénkodunk, hogy jövőre is vállalkozunk rá és megpróbáljuk megcsinálni. De akkor már nem nehézbombázók leszünk hanem mondjuk könnyű gyalogság… Bár látszik még mindenkinek az arcán a kétség: elég hülyék vagyunk mi mindehhez, hogy még egyszer vállaljuk? A válasz: IGEN!

Na de gyors csoportkép mert már az emberek egy része halál fáradt és pihenne, indulna haza.

Gyors fagyi és nekem irány Balatonföldvár állomása, de előtte egy bolt, hogy szerezzek valami folyadékot.

-Te is voltál az Ultrabalatonon?
-Igen, futottam rajta…
-És hogy tetszik az érem?
-Oh, nagyon bejön. Nagyszerű emlék lesz!
-Tényleg? Mert én terveztem.

(kicsi a világ)

Rohanás (tekerés) a vonathoz! Bringás vagon megkeres – nézd már, megint a Gyömrői banda – 3 nap alatt összesen 6 alkalommal futottam velük össze 🙂 Nekik is érem lóg a nyakukban, csak a sárga szalagos mert ők körbebiciklizték a tavat 🙂 De ők is hasonlóan fáradtak. Indulás haza… Leszállás a vonatról és tekerés a keletibe. Nézd már, özönvíz a Gellért térnél… olyan hívogató 2 nap izzadás után. Tudósok békés tömegoszlató fegyvert csinálhatnának a verejtékemből – jobb lenne mint a paprika spray. Vonat a keletiben… Na vajon újra találkozom a bandával? Ha igen, akkor már csak a sors keze miatt is elkérem a számát. Pfff… valahogy mégis elkerültük egymást 🙂

Hazaérkezés – zuhany – 10 óra alvás. VÉGE.