„Sem Portik Tamás üzleti  tevékenységéhez, sem pedig Portik Tamás és társai által esetlegesen elkövetett bűncselekményekhez nincs semmi közöm” – üzente V. László az előzetesből. A Blikk információi szerint ugyanakkor V. László az egykori Energol-vezérnek köszönhette, hogy az éjszaka ura lett.

 

Portik ugyanis az olajügyek kirobbanásakor elhagyta az országot és Amerikába menekült, de a lap úgy tudja, nem minden vagyonát vitte magával: kétmilliárd forintot hagyott itthon V. Lászlónak, aki ügyesen forgatta a pénzt és nem sokkal később már kétszer ekkora összeg felett rendelkezett.

A Blikk információi szerint a „kölcsönről” az olajszőkítést akkoriban vizsgáló olajbizottsági jelentésben is említést tettek. V. László vagyonát a rendőrség most külföldi bankszámlákon is keresi: letartóztatásakor több mint 400 millió forintot találtak nála, a gyanú szerint azonban ennél nagyobb összegeket menthetett át más országokba.

Az egy hete letartóztatott Portik Tamás és négy társa, valamint Jozef Rohác ellen egyébként immár azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok. Portik és társai számláján jelenleg az Aranykéz utcai robbantás, illetve Prisztás József meggyilkolása szerepel.