Egyből az első lakott szinten elkezdődnek a problémák. (Szilvás 19)A közterületesek kopogására semmi reakció, a felügyelő azonban szólt a rendőröknek, hogy a kukucskálón benézve mozgást látott, tehát otthon vannak. A határozott rendőri felszólításra csoda történt, mégis csak kinyitották az ajtót. Fiatal nő nyitott ajtót, kiderült, hogy ő, az élettársa és négy gyerek él a lakásban. A szomszédban lengén öltözött 15 éves lány nyitott ajtót a hatósági felszólításra. Barátjával volt otthon, aki gatyában, pólóban adta elő a rendőröknek, miután nézték a papírjait és kiderült, Szendrőben van bejelentkezve, hogy csak látogatóban van a barátnőjénél.
A látottak alapján ki gondolna másra? Na, de ez a legkisebb probléma. Rövidesen kiderült, hogy nincs villanyórájuk, bent viszont van áram. Azaz szabálytalan vételezést vélelmezhetünk, csúnyábban fogalmazva, lopják az áramot. A kábelszolgáltató kábelelosztója is igencsak furcsán nézett ki, ráadásul olyan megoldást még nem láttunk szerelőtől, amivel itt találkoztunk, vagyis, hogy nem fúrták át a falat, vagy az ajtókeretet, hanem az ajtó résében ment be a kábel. Mivel a kábelszolgáltató nem képviseltette magát, így ezzel nem is foglalkozott senki. minap.hu