Sorolhatók a kétes származásúak  tekintélyt parancsoló magyarságteljesítményei, Szegedi Csanád körének ez kevés.

 

„Aki kutatott felmenői után, most új fejezetet nyitott lejáratásában: a szélsőjobb honlappal megosztott egy állítólag 2010-ben készült hangfelvételt, ahol Szegedi Csanád legálisan elérhető uniós forrással kecsegteti, ha hallgat arról, hogy anyai ágról zsidó származású. Ez mindent elmond a közegről, amelyben Csanád otthonosan akart mozogni, s arról a lelki tusáról, amely tudat alatt vagy tudatosan, de minden erővel el akarta nyomni, láthatatlanná tenni a – lám – levakarhatatlan jelet, amivel egyszer csak zsarolni kezdték. Szembesítették azzal, amit nem akart tudni, amit hozzátartozói következetesen eltakartak előle, ő meg félt a meghasonlástól, attól a kíntól, amely tőle követel egy teljesen másfajta őszinteséget, magyarázatot, meggyőződést, mint amit eddig képviselt. A történet krónikásai kevéssé firtatták, miként fordulhatott elő, hogy a magyarságra koncentráló, nemritkán kirekesztő nézetek erdejében soha nem találkozott azzal, ami ebben és csak ebben a koordináta-rendszerben teszi-teheti őt gyanússá, támadhatóvá. Elhiszem, hogy szerette és most is szereti az Auschwitzot megjárt nagymamát, de mi zajlott le benne a holokausztrelativizálás, a tiszaeszlározás hallatán? Nem érezte saját bőrén a rasszizmus megannyi leheletét csak azért, mert fölmentve vélte magát a téma alól? Nem idegesítette, amikor kiderült, hogy eszmetársa papírt próbált beszerezni arról, hogy sem cigány, sem zsidó vér nem csörgedezik ereiben?

Az előítéletekből, az aljas ösztönökből összetákolt ketrecből azonban nehéz menekülni. Mert sorolhatók a kétes származásúak tekintélyt parancsoló magyarságteljesítményei, Szegedi Csanád körének ez kevés. Már csak azért is, mert mást értenek teljesítményen. Ha ugyanis önmaguknak teszik fel azt a szigorú kérdést, hogy mit tettek le a haza asztalára, könnyen lehet, üres marad az asztal. Amennyiben viszont leegyszerűsítik a kérdésre a választ, nincs cövek, amibe kirekesztő nézeteik kapaszkodhatnának. Jó családapák? Őrzik a szellemi-kulturális tradíciókat? Ápolják az anyanyelvet? Érdemi, tisztességes munkát végeznek? Figyelemmel kísérik a határon túli magyarok sorsát? Megborzonganak a Himnusz hallatán?

Másról van szó. Ők éberek. A leegyszerűsített igazságokban és megoldásokban hisznek. Nemzeten belül is keresik a nemzetellenest. Az idegenszívűt.” nol.hu