Miskolcon forrong a politika . A szocialisták szerint a város vezetése az MSZP rágalmazásával próbál kibújni a fontos kérdések megválaszolása alól.
Szerdai sajtótájékoztatóján Földesi Norbert, az MSZP miskolci frakcióvezetője kijelentette: a fideszes városvezetés azzal van elfoglalva, hogy a szocialistákat gyalázza, miközben a miskolciakat érintő problémákra nem keresik a megoldásokat.
A múlt hét keddi rendkívüli közgyűlésen napirend előtti felszólalásában, amit éppen a jelenlegi városvezetés szüntetett meg, Kriza Ákos polgármester azt fejtegette, hogy a miskolci ellenzék – elsősorban a szocialisták – végtelen csúsztatás-és hazugsághadjáratot folytatnak a miskolciak ellen, figyelmen kívül hagyva azokat az eredményeket, amiket eddig elértek. Kriza szerint 52 milliárd forintos adósságot hagyott maga mögött a korábbi, szocialista városvezetés, ennek ellenére működtetni tudják a várost, ha ugyanazt a takarékos költségvetést folytatják, mint eddig a kormánnyal együttműködve. – Kezdjenek el végre dolgozni, hagyják abba, hogy csak kárt okoznak! – szólította fel az miskolci ellenzéket a polgármester.
Földesi Norbert szerint a polgármester a saját maguk alkotta szabályokkal sem törődik, utalva ezzel a napirend előtti felszólalásra, majd hozzátette: Kriza Ákos az ellenzéknek nem akar szót adni, tiltakozásukat nem hallgatja meg, élet-halál uraként viselkedik.