Bartók Béláról annak ellenére ritkán írnak regényt, hogy a magyar kultúrtörténet egyik legfontosabb, nemzetközileg is kimagasló alakja. A híres szótrárregényt, a Port is jegyző Temesi Ferenc negyven éve kijelentette, hogy meg kell írni a Bartók-regényt: ő megtette, bár majdnem belehalt. A regényírás birkózás, amiben mindig a regény nyer, Bartók egyáltalán nem volt unalmas alak, mondja Temes. Sok bánattal és szomorúsággal született egy felemelő, lelkes regény, amibe keményen beleírta magát az író, például a Magyar Nemzettől történő kirúgását és kórházi kezelését is.
„Negyven éve, fiatalon, huszonegy-két évesen tettem egy meggondolatlan kijelentést, hogy a Bartók-regényt meg kell írni valakinek. A barátaim ezt nem felejtették el, időnként előjött, megkérdezték, aztán mindig előhúztam, hogy most ezt a regényt írom. Az ellenfeleim mondták, hogy a Bartók-regényt nem lehet megírni, mert megközelíthetetlen, megfoghatatlan, prózailag ábrázolhatatlan, viszont ha mégis megírom, az tuti bukás lesz. Ennél jobb kihívás nem kell, a lehetetlent kísértjük meg. Edmund Hillaryt is megkérdezték, miért mászta meg a Mount Everestet, hát azért, mert ott volt, mondta ő, és ez így is van, nekem már gyerekkoromban is ott volt” – a kihívás tehát mindvégig ott volt Temesi előtt. Legyőzni a legyőzhetetlent, de elmondása szerint mindig ez érdekelte.
Az más kérdés, hogy elég meggondolatlanul hangzott el Temesi emlékei szerint a mondat, hogy meg kell írni a Bartók-regényt, mert nem is magára gondolt, sokkal inkább valaki másra. Mégis különös súlya volt az akkor elhangzottaknak, mert nem hagyta nyugodni az írót.
A Bartók című regényt eredetileg A 48-56-os zongora címen jelentette volna meg Temesi, de barátja unszolására végül Bartók mellett kötött ki. A regényt ráadásul elég komoly kampánnyal támogatta meg a kiadója, az Alexandra: metróaluljáróban és óriásplakátokon is találkozni a könyvvel. Temesi könyvéből nem fogjuk megismerni Bartók Bélát, csak Temesi Bartókját, sőt lehet, hogy Temesit jobban, mint Bartókot. Egyébként játékos kihívásként azt is üzeni, írjanak bátran Bartók-regényt (itt bele lehet olvasni a regénybe).
Elbukott, felállt
Az írásról fizikai küzdelemként beszél, valamiféle birkózásról közte és a szöveg között, aminek a vége a megszülető mű: „A regény is akar valamit, te is akarsz valamit, de mindig a regény győz, ő diktál”. Fárasztó fizikai munka, nem ajánlja senkinek. Ő is egyszer belebukott a Bartók megírásába, majdnem bele is pusztult. „Egyszer megálltam a regényírással. Majdnem belehaltam a feladatba, vadul elkezdtem inni. Közben huzigáltam a rovátkákat, hogy mennyi időm van a szerződés lejártáig. A határidő előtt majdnem meghaltam, ez benne van a regényben. Belebuktam, de utána még nagyobb erővel kezdtem el dolgozni, letettem végleg a poharat, női cigit szívok, de az is be van tiltva. Amikor a dologból kijöttem élve, először a számokat felejtettem el, majd a neveket, mindent elfelejtettem. Szerencsére voltak jegyzeteim, azokban voltak aláhúzások. Három fejezetet tudtam megtartani az addig elkészült szövegekből”.
Mondjuk nem is érti, miért akar manapság mindenki író lenni, ahelyett, hogy olvasó lenne, hiszen a jó író olvasó is. Regényírás közben idegen nyelveken olvas, míg nagyapja tizenkét nyelven beszélt, ő hat körül jár. Ha megkérdezik, honnan tud ennyi mindent, csak annyit válaszol, hogy olvasni, olvasni, olvasni kell. „Olyan író vagy, amilyen olvasó. Én meg tudom mondani az íróról, milyen olvasó. Amíg írok, addig tilos szépirodalmat olvasnom. Ha három évig tart, akkor addig.”
Az írónak mindig két életre lenne szüksége, az egyikben csak írna, a másikban csak élne. Temesinek egy élet adatott meg, ebben kell megoldania mindent. Életrajzából kiderült, hogy kilencévesen öngyilkosságot próbált elkövetni, 22 évesen meg már meghalt egyszer („kiterítettek az út mentén, mint egy hullát és mindenki meghalt, de valamiért előmásztam a hullazsákból, hát aztán összevarrtak, a szerelmem meghalt, úgy, hogy nekem annyi volt”).
A zene, Bartók és a remegés
Az író zenész ember, gyerekként csellózni tanult, de annyira remegett a keze, hogy másfél év után kirúgták, ő viszont beatzenekart alapított. „Nagyon is bennem volt Bartók zenéje, amikor beatzenész voltam: 14 éves koromtól ott álltam a mikrofon előtt, akkor is hallgattunk Bartókot, hallgatták, én is hallgattam, sőt beatzenészek játszottak Bartókot. Nem biztos, hogy magas színvonalon, de volt olyan együttes, ami igen, nem csak dzsesszt, például a Szabados Gyuri, aki szerintem egyenes ági leszármazottja Bartóknak, szóval valami hihetetlen módon tudta, értette, érezte, átélte és ugyanaz a kemény magával és mással sem ismert kíméletet”.
„Ez egy tiszta, magyar zene, amihez csak tehetségesnek kell lenni és magyarnak” – mondja Temesi Bartók zenéjéről, akinek teljes életműve, ahogy a regényben szerepel, mindössze 3,5 gigabájtnyi, 3 óra 40 percnyi zene. Bartók dobosként kezdte pályafutását, hiszen háromévesen kapta meg az első hangszerét, ami egy dob volt, és ez benne van a zongorajátékában is, állítja Temesi, aki úgy örült az énekórának, mint a tornának. „Ha én eljutottam a 3 perces számokból Bartókig, akkor talán másnak is sikerülhet.”
A tisztelet halál
Dolgozott Bartók írásaiból, levelezéséből (két feleségével, gyerekeivel, Kodály Zoltánnal, Thomas Mann-nal vagy Sztravinszkijjal), édesanyja leveleiből, tanulmányozta zenéjét, rádióinterjúkat és persze monográfiákat is elolvasott. A könyvben Temesi bevallása szerint Bartók többet beszél, mint ahogy a róla kialakult képből ezt megszokhattuk.
A regény igyekszik lerombolni a bálványt, hogy a helyébe egy személyesebb és megközelíthetőbb Bartókot helyezzen, ezért Bartókot először úgy látjuk, hogy négykézláb mászik a szobában, vállán egy kis cicával.
„A tisztelet a halála a dolgoknak, nem kell mindent és mindenkit tisztelni” – mondta Temesi, miközben szóból faragott szép nagy szobrot Bartóknak. Bár talán a tisztelet miatt nem írt a magánéletéről. „Nem lehetséges anélkül írni, hogy ne idéznénk meg a szellemét”.
Ez azt jelenti, hogy találkozott olyan morális kérdésekkel, amelyek következtében bizonyos dolgokat nem írt meg? „Volt öncenzúra. Bartókkal és mással kapcsolatban is. Vannak magánéleti részletek, amik nem tartoznak a széles közönségre. Hemingwaynek erre volt mondása: a saját szarmérődtől függ. Valamiről nem szólhatok. Olyasmiket adna hozzá, amin csámszogni lehet, de nem kell. Vannak szemérmesebb írók, akik nem írnak meg bizonyos dolgokat, én ilyen vagyok”.
Az író vére
„Ez nem egy dokumentumregény, inkább áltényregény, és bár dokumentumregénynek mutatja magát, valójában nem az. Életrajzi tényeken alapuló könyv, nevezzük lélekrajznak” – állítja Temesi. 110 fejezetből 85 Bartókról szól, 25 egy bizonyos életrajzíróról, akinek „se munkája, se élő szerelme, se semmije az ég adta egy világon, külsőzik valahová és ír a végén a barátairól, akik majdnem mind meghaltak”. Az életrajzírót nem nehéz azonosítani Temesivel.
„Az olvasók két dologra nagyon vevők: a tényirodalomra és az írók vérére. Itt mindkettőt megkapják” – állítja Temesi. A jelentős méretű könyv három szálon játszódik: egy magyarországi rész sok utazással, az amerikai időszak, illetve az életrajzíróról szóló fejezetek. Mindegyiket külön jelzéssel látták el. Az életrajzírót Élnek hívják, és természetesen nagyon hasonlít Temesire az alakja, ami nem is meglepő, hiszen az író korábban is elmondta már sokszor, hogy ő bárkiről és bármiről írhat, mindig magát is írja. Élnek sokáig a beatzene határozta meg életét, de ma már se szerelme, se munkája, épp ezért élete sincsen. Temesi ezzel azonosítja magát.
Fibonacci a szerkezet
„A szerkezetet mindig lerajzolom. A Bartók például hajó formájú volt: én leírtam neki a szerkezetet, egy barátom megrajzolta. Az aranymetszésnél a regény megfordul, mint a fehér bálna, megmutatja magát, hogy milyen nagyszabású. Volt olyan regényem, aminek szőnyeg, volt, amelyiknek sárkány formája volt. Bartóknak is volt egy sárkány formájú műve” – mondta Temesi, aki harminc éve készült a regényre.
A Porban a Zenénél már találkozhattunk ide is vonatkozó részletekkel, de a könyvet 14 hónap alatt írta meg. Temesi a szerkezetek leleményes ura, ezt a Por óta tudjuk, ami a Híd mellett a fő műnek tekinthető a pálya eddigi részén. Előbbi egy komoly szótárregény abból a korszakból, amikor a magyar irodalom a lehető legélesebben a történetmesélés felől a nyelv felé fordult: ekkoriban jelent meg Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című munkája, valamint Nádas Péternek az Emlékiratok könyve című regénye. A Híd a tarot jóskártya lapjainak szabályszerűségeit követi. Ennek a regénynek a szerkezete Fibonacci-számokra épül, ahogy Bartók munkái is: „Ha Bartóknak jó volt, akkor nekem is jó lesz”. Zeneileg és építeszetileg is felépíti a regényt, ami lehet persze szótárforma, tarot jóslás, vikingjóslás, titkos kínai hadicsel, belül mindegyik az aranymetszés szabályai szerint épül fel.
Az írásról úgy beszélt Temesi, mint egy olyan, szinte szakrális folyamatról, ami folyamatosan veszi át a hatalmat az író felett. A szöveg az úr, ezért az egyetlen pillanat, amikor Temesi képes uralkodni a szöveg felett, az írás elkezdése: „Én akkor indulok el, ha tudom az utolsó regényt. A thrillert azt fordítva írják: kitalálják, mi a vége, és visszafele írják meg. A regény az utolsó és első mondat közötti szöveg, ezért utolsó mondat nélkül bele sem kezdek”.
Elrontottuk
„Nekünk ő a legnagyobb magyar. Ezt azért mondom, mert Kossuth Lajos legnagyobb ellenfele mondta Széchenyiről, hogy ő a legnagyobb magyar, ebbe meg is nyugodhatunk, de az a helyzet, hogy Bartókról a világ mondja azt, hogy a legnagyobb magyar. Azért az nem ugyanaz. Nekünk az ő személye, az ő műve, a kulturális öröksége az, amit legjobban a világ kultúrájához tudtunk adni, és persze az atomfizikusokat ne említsük most. Valamit itt nagyon elrontottunk, amikor Bartók elment” – mondja Temesi, akinek tervei között szerepel a Bartók-regény hangoskönyvként történő megjelentetése, amit ő olvasna és énekelne fel, valamint forgatókönyvet is ír a történetből. Most megírja a regény keletkezéstörténetét, ahogy a Pornál is tette.