Az első pályázatra Veres Pál  jelentkezett, de őt nem választotta meg a testület. Ennek ellenére másodszor is pályázott, sokáig úgy tűnt, egyedül, majd az utolsó pillanatban megérkezett Dávid Enikő jelentkezése is.
„Középiskolai tanári végzettségem van, rendelkezem közoktatás vezetői és pedagógiai szakvizsgával, jelenleg pedig az ELTE történelemtudományok doktori iskolájának vagyok végzős hallgatója, illetve a Miskolci Egyetem jogi karának jogász levelezős hallgatója” – sorolta a boon.hu-nak  Dávid Enikő.

Ha már a hagyományápolásnál tartunk, megválasztása esetén ragaszkodna Földes Ferenc névhez, vagy belemenne egy névváltoztatásba – kérdeztük. „Széleskörű tájékozódás után lehetne csak belekezdeni egy névváltoztatásba, de egy új igazgatónak nem ez kell, hogy legyen a legfontosabb feladata” – válaszolta.
Vállalja a kihívást
Felkérték, hogy pályázzon, vagy önmaga döntött erről? „Folyamatosan tartom a kapcsolatot régi diákjaimmal, akik között van földeses is, sőt már földeses szülő is. Ők kérték, hogy pályázzak” – tudtuk meg. Miért nem tette ezt meg az első pályázaton? „Nem új keletű elképzelés számomra, hogy egy kornak megfelelő, sikeres és jó légkörű intézmény működéséhez hozzájáruljak, de a diákok és szülők most erősítettek meg abban, hogy vállaljam el a kihívást, a megmérettetést” – mondta.
Az első pályázatnál a tantestület, a diákok, a szülők Veres Pált támogatták. Miután az önkormányzat nem választotta újra, akkor is kiálltak mellette. Egy olyan légkörben, ahol a másik pályázó mellett ekkora a szimpátia, hogyan tudna dolgozni? „Ismerem a körülményeket, és ezekkel számolnom kell. De új vezetőként nem a konfliktuskeltés lenne a célom, hanem megértéssel, toleranciával a problémák oldására törekednék” – felelte.
Veres Pállal együtt tudna dolgozni, hiszen ő – amíg megbízott igazgató van – helyettesként dolgozik az intézményben? „Nem vagyok előítéletes, amennyiben ő is együttműködésre törekszik, akkor igen” – fogalmazott.
Sokakban felmerül – az első pályázatot ismerve –, hogy önt esetleg az önkormányzat kérte fel, hogy induljon a második pályázaton, éppen azért, hogy Veres Pálnak legyen ellenfele…„Nem, és ezt az alaptalan vádat visszautasítom. Egy pártnak sem vagyok a tagja. Mint említettem a diákok és szülők agitáltak” – reagált. Hozzátette: felkészült az elkövetkező időszak politikai támadásaira is, de távol szeretne maradni a sárdobálástól.
Dávid Enikő az iskolával kapcsolatos tervei közt megemlítette azt is, hogy nem szeretné, ha versenyistálló lenne a Földes. Miért most az? – kérdeztük. „Nem, de a köztudatban így ismerik…a célom, hogy oldott légkörben vidám, sikeres és eredményes diákokat neveljünk, és felkészítsük őket a felnőtt életre” – sorolta.
Az is felmerült ellenérvként, hogy ön nyugdíj előtt áll…„Munkajogilag az életkorom egyezik a pályázati feltételekkel” – felelte.
Dávid Enikő jelenleg a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola ének-történelem szakos pedagógusa. Az eszakhirnok.hu információi szerint a szingli tanárnő soha nem rejtette véka alá, hogy meggyőződéses jobboldi fan.