LMP-s és jobbikos sérültje is volt a vasárnapi tüntetésnek, melyet a Jobbik és jobboldali radikális szervezetek tartottak Devecserben. A demonstráción a szervezetek tagjai, mintegy ezren végigvonultak azokon az utcákon, ahol szerintük cigányok élnek.
Vonulás és dobálás
„Élni és élni hagyni egymást ezen a településen, ezt kérjük cigány honfitársainktól” – mondta Ferenczi Gábor, a Jobbik veszprémi képviselője. Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke az MTI tudósítása szerint arra biztatta a jelenlévőket, hogy ne hagyják el az országot, ne hagyják magukat elüldözni. A tüntetésen a halálbüntetés visszaállítását is követelték, mert szerintük egyre több a brutális bűncselekmény az országban. A demonstrálók közül sokan „Cigányok! Cigányok!”, illetve „Igenis van cigánybűnözés” skandálással haladtak végig az utcákon.
A helyszínen volt az LMP egyik aktivistája, aki a vörösiszap-katasztrófa óta többször is volt Devecseren. Az aktivista az Indexnek elmondta, egy cigány család udvarán volt éppen, amikor egy betondarab eltalálta, amit az utcáról dobtak be a tüntetők. A felkarját találta el, a lágy részek sérültek és izomsérüléseket is szenvedett. A családdal együtt ezután bementek a házba, melyet tovább dobáltak a demonstrálók. Az aktivista ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
Homlokon találták
Megsérült ugyanakkor Ferenczi Gábor is, akit egy eldobott kő talált el. Ferenczi a homlokán sérült meg, az ajkai kórházban látták el. Orbán Imre, a Jobbik Veszprém megyei alelnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Ferenczi Gábor sebét az ajkai kórházban ellátták; a kő, amely eltalálta, szerintük az egyik ház udvaráról érkezett.
.