Elindult a Start munkaprogram második szakasza, melynek eredményeként csaknem 1400-ra nő a közfoglalkoztatottak száma Miskolcon és kistérségében. Minderről szerdán tartott sajtótájékoztatóján dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere számolt be. Elmondta, a nagyvárosok közül egyedül Miskolcon működik a Start munkaprogram. Az első fázisban (ez május 24-én indult) a mezőgazdaságban és a belvízelvezetési programban jutottak munkához a munkanélküliek, most újabb négy programelem kezdődött el augusztus elsején, ebben a szakaszban 620 új munkavállaló lépett munkába. A közúthálózat javítása, a mezőgazdasági földutak karbantartása és javítása mellett az illegális hulladéklerakók felszámolása, valamint a télre való előkészületek lesz a foglalkoztatottak feladata.
Szankciók és premizálás
Dr. Kriza Ákos még kiemelte: a Start munkaprogram az alacsonyabb képzettségű munkanélkülieknek segít. A képzettebbeknek új munkahelyek teremtődnek a cégalapítások és befektetések révén. Például hamarosan megkezdi a munkát a Gustav Wolf drótgyár 150 fő foglalkoztatásával, a finn darugyárban 400-an dolgozhatnak majd, 2013 tavaszától pedig 475-en a 112-es segélyhívó központ munkatársai lesznek. A polgármester visszatérvén a közmunkaprogramra hangsúlyozta, arra is odafigyelnek, hogy ne az legyen a jellemző kép Miskolcon: „ketten dolgoznak, és négyen figyelik.” Kidolgoztak ugyanis egy koncepciót, amelyben nem csak megszorításra hanem premizálásra is lesz lehetőség.
Ez utóbbiról Bakos István munkaszervezet vezető beszélt. Elmondta, aki megsérti a munkafegyelmet – például igazolatlanul hiányzik, megtagadja a munkát – annak felmondanak: ezen túl egy évig nem kaphat újra munkát, de segélyt sem kap. Mivel pénzbeli premizálásra nem ad a program lehetőséget, így egyfajta természetbeli juttatással jutalmazzák a jól dolgozókat: belépőt kaphatnak például a barlangfürdőbe, a vadasparkba. boon.hu