Ez a kép bejárta annak idején a világhálót. Egy átlagos DVTK szurkoló, mint például én, természetesen nehezen emészti meg, hogy Miskolc egyik országgyűlési képviselőjében ne piros-fehér szív dobogjon, no de különbözőek vagyunk. Az már felháborítóbb volt, hogy amikor a fejlesztési pénzek odaítéléséről kellett szavazni a parlamentben – a képen fradistákkal mosolygó – honanya csuklás nélkül szavazta meg a Ferencváros pályájának felújítását. Miközben egyetértett azzal, hogy Diósgyőr ne kapjon semmit.
Nos, ez a hölgy most továbbment. Elkezdett értékelni. Hogyaszongya: „harminc strandot lehetett volna felépíteni Miskolc 30 milliárdos adósságállományából”. Érthető, hogy melegben az ember strandról álmodik. Az egykori bugyuta sláger bújkál bennem: „ha végre itt a nyár és meleg az idő”. Hát persze: A pancsoló kislány. Most jól bepancsol a szociknak. Persze a maga zavaros módján, összehord hetet-havat. Pedig megkérdezhetett volna, ha – a város polgármesterével egyetemben – bármikor is ki mert volna állna egy vitára velem. De nem tette. Így a kedves Olvasónak mondom el, hogy miről is beszél a drága asszony.
Azt mondja, hogy Miskolc az elmúlt években rossz úton járt. NEM 50 utca építésére, csapadékvíz elvezetésére; NEM 15 általános és középiskola felújítására; NEM a műjégpálya, a Kemény Dénes városi uszoda, a DVTK-stadion építésére, NEM a Művészetek Háza, a Szinvaterasz, a Hősök tere kialakítására; NEM játszótérek és parkok építésére; NEM autóbuszmegállók és buszok beszerzésére, ivóvíz és szennyvízcsatornaépítésre; NEM a panelprogramra; NEM ipari parkok vásárlására és építésére; NEM a villamospálya felújítására – kellett volna elkölteni a pénzt, hiszen ebből az összegből 30 STRANDOT is felépíthettek volna. Nyilván a felsorolt projektek HELYETT.
Sajnos rossz hírem van. Nem ennyit, hanem száztizenkettőt. 112 strandot. Azáldóját! Miskolcon ugyanis 112 milliárdnyi fejlesztés valósult meg az elmúlt években. (A teljes lista ott van a neten, lehet böngészni)
Igen, ehhez hitelt kellett felvenni. Nem harmincat, amit a fideszesek szajkóznak, hanem 26 milliárdot. Ha nem tesszük, bukik a több mint százmilliárd. A képviselő asszony kedvérért mondom: ezt hívják önrésznek.
Persze tudom, ha „végre itt a nyár és meleg az idő”, akkor az ember fejében is felmelegszik a víz. Milyen jó lenne most kimenni pl. a Selyemréti strandra, aminek az építésbefejezését éppen nyárelején tetszettek megakadályozni. Pedig a tavaszi bejáráson a kobak milyen jól állt a buksi fejeken.
Szólj hozzá!