A ghaziabadi Szeplőtelen Szűz  Máriáról elnevezett kármelita rendházban történt eseményt elsőként egy cselédlány vette észre, aki takarítani ment a kápolnába. „Amikor le akartam törölgetni a Szűzanya-szobrot, láttam, hogy vér jön a szeméből. Felsikoltottam, nem hittem a szememnek, próbáltam lemosni a vért a szoborról, de csak folyt tovább” – írja a Magyar Kurír az Indiai Katolikus Püspöki Konferencia honlapjára hivatkozva.

 

A katolikus hírportál szerint a házfőnök, Joy Kizhakkayil atya utólag azt mondta, amikor belépett a kápolnába, a cselédlány a szoborba kapaszkodva reszketett, és „hangosan könyörgött a Szűzanyához.” Amikor a házfőnök misézni ment a kápolnába másnap, az esemény megismétlődött. „Ezúttal erősen ömlött a vér, az asztalra is lefolyt” – mondta az atya. A hír gyorsan terjedt. Estig közel háromezer ember érkezett a helyszínre; a tömeg miatt a rendőrséget is ki kellett hívni.

A vérből mintát vettek és a közeli Szent József Kórházban elemeztették. „A laboreredmény szerint a vér B pozitív” – mondta a házfőnök. A szobrot néhány hónapja vette a kármelita közösség az újdelhi Szent Pál Központtól.