Négy dílert őrizetbe vettek, 39  kábítószer-fogyasztót előállítottak a csütörtöki Ozora Fesztiválon tartott nagyszabású rendőrségi razzián. A pszichedelikus zenei fesztiválon külön drogutca és képzett egészségügyi szolgálat is működött. A razzia után az országos rendőrfőkapitány visszavonta a sárbogárdi rendőrkapitány megbízatását, és vizsgálatot rendelt el Fejér megyei kapitányságon. A géppisztolyos rendőrök határozott fellépése Magyarország imázsát javította.
Nagyszabású razziát tartottak csütörtök délután, és tartanak a hatóságok azóta is az Igar-Dádpusztán tartott Ozora Fesztiválon. A tegnapi akciót több hónapos operatív felderítés előzte meg, így a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak információi voltak arról, hogy a fesztiválon nagy mennyiségű kábítószer fogyasztás és terjesztés folyik – közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken sajtótájékoztatón.

 

Az akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Bűnügyi Szakértői- és Kutató Intézet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az ÁNTSZ és a Munkaügyi Hivatal munkatársai vettek részt, összesen 480-an.
A csütörtökön kezdődött razzián 304 személy ellen intézkedtek, négy dílert vettek őrizetbe, kábítószer használat miatt 39 embert állítottak elő, valamennyien külföldiek voltak. Két embert a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök birtoklása miatt állítottak elő. Az ellenőrzés során senki sem sérült meg, egy ember ellen viszont testi kényszert kellett alkalmazni, akit aztán a székesfehérvári kórház pszichiátriai osztályára szállítottak.
Nem bírták a kutyák
A rendőrök 2,5 kiló marihuanát, 25 csomag meszkalint, 40 darab extasy tablettát, 50 gramm hasisgyantát, 5 gramm kokaint és további jelentős mennyiségű, még nem azonosított kábítószergyanús anyagot, valamint kábítószer adagolásához szükséges eszközöket találtak. A NAV jövedéki adó elmulasztás miatt 500 ezer forint bírságot kiszabott ki.

A fesztiválon külön drogutca működött, ahol a lakókocsikon nagybetűkkel hirdették, az adott helyen milyen drogot lehet vásárolni. Az akcióban hat kábítószer-kereső kutyát is bevetettek, de a drog mennyisége és töménysége miatt a kutyákat 10 percenként cserélni és pihentetni kellett. „Ehhez a kutyák nem szoktak hozzá, de hősiesen és eredményesen működtek közre” – tette hozzá Gramvölgyi László.
A lufi volt a jel
A szervezők 12 fős külön egészségügyi szolgálatot működtettek. A speciálisan kiképzett, külföldi egészségügyi dolgozók feladata az volt, hogyha valaki rosszul lett vagy túladagolta magát, helyben ellátták, így nem kellett kórházba szállítani. A fesztivál szervezettségre utalt az is, hogy amikor megérkeztek a rendőrök, egy nagy piros léggömböt engedtek fel, ami jel volt a szervezőknek, hogy rendőri intézkedés történik. Az 50 hektáros, dombokkal körülvett völgyet lovas járőrök is vigyázták.
A helyszínről az egyik bulizó úgy írta le az a razziát, hogy „berontottak rengetegen a rendőrök, igazoltatnak, a súlyosabb arcokat meg körbeveszik”. Egy másik résztvevő azt írta: „Géza éppen a csillben hallgatta a zenét, amikor egyszer csak megállt egy busz, és kiszaladt belőle egy sereg gépfegyveres rendőr. Ekkor jobbnak láttuk, ha felkúszunk a dombtetőre míg elül a baj”.
A fesztiválon árult drog ára a külföldiek pénztárcájához volt szabva: másfél-kétszeres áron adták a kábítószereket. Míg idehaza egy gramm kokain 13 ezer forintba kerül, a fesztiválon 21-23 ezer forintnak megfelelő euróért árulták. Ráadásul az interneten úgy hirdették a fesztivált, hogy Közép-Európa legbiztonságosabb drogpartija. „Vége az illegális drogpartiknak, ebben a rendőri vezetés is eltökélt” – jelentette ki Garamvölgyi.
Géppisztolyos imázsjavítás
A szóvivő szerint „sokkal jobban javítja Magyarország imázsát”, ha géppisztolyos rendőrökkel határozottan lépnek fel egy olyan drogpartin, ahol 10-15 ember van jelen, és ahol a belőtt emberek reakciója kiszámíthatatlan. „Nem kommandósokat beküldeni elég rizikós lett volna” – tette hozzá Garamvölgyi László, aki a sajtótájékoztatón jelentette be, a razziával kapcsolatban Hatala József országos rendőrfőkapitány visszavonta a sárbogárdi rendőrkapitány megbízatását, és vizsgálatot rendelt el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A terület átvizsgálása most is tart, de a rendőrség azt is vizsgálja, hogy fel tudják-e számolni a fesztivált. A razziával kapcsolatban egyébként a Magyar Nemzet Online azt közölte, hogy az Ozora Fesztiválon működő drogtanyát a Hír Televízió Panaszkönyv című műsora buktatta le. A rendezvény területén a rendőrök nem ellenőriztek senkit, csak a Hír TV munkatársának szerdai bejelentését után léptek a hatóságok.
A fesztivál óriási népszerűségnek örvend, minden évben telt házzal rendezik meg az 1999-es napfogyatkozás alkalmával történt megalapítás óta. A fesztivált 2005-óta a Fejér megyei Dádpusztán tartják. A fesztivál idén augusztus 7-től most vasárnapig tart. A vendégek java része külföldi.