Gasztronómiai és fesztiválpark épül egy több mint 1,3 milliárd forintos turisztikai beruházás keretében Békéscsabán, az új létesítményeket a tervek szerint 2014 nyarán adják át.

 

Békéscsaba Önkormányzata 2012-ben nyújtott be pályázatot a CsabaPark megvalósítására. A Kormány a kiemelt turisztikai beruházás száz százalékos intenzitású támogatásáról döntött, bruttó 1,3 milliárd forint értékben.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010-ben egy a Csabai Kolbász hagyományaira és a szórakoztatásra épülő élménypark, a CsabaPark megvalósítását határozta el. A park létrehozásának célja egyrészt a beruházáson keresztül, a nagy hagyományokkal bíró Csabai Kolbászfesztivál és más rendezvények számára méltó helyszín biztosítása, másrészt a városba érkező vendégek számára a helyi gasztronómián, hagyományőrző, kulturális és szórakoztató programon keresztül különleges személyes élmény nyújtása, illetve a térség épített örökségének a bemutatása.

2014 közepére elkészül a kolbászudvar-látogatóközpont, fesztiválcsarnok és a tematikus park

A beruházás a fesztiválterület és ennek kiegészítő (út, parkoló, közművek) létesítményeit tartalmazza. A terület központi épülete az 1500 négyzetméteres kolbászudvar-látogatóközpont. Az ide érkező turistáknak lehetősége lesz arra, hogy egy interaktív programon keresztül átéljenek egy hagyományos, falusi disznóvágást és kolbászkészítést, elfogyasszák, és megvásárolhassák az elkészített termékeket, majd megtekintsék a kolbászkészítés történetét bemutató kiállítást.

A fejlesztés másik nagy szegmense a 2800 négyzetméteres fesztiválcsarnok, amely kisebb nagyobb események helyszínéül szolgál, illetve alkalmas lesz interaktív bemutatók, vásárok, és egyéb rendezvények megszervezésére.

Kialakításra kerül egy kreatív, ügyességi és egyedi elemekkel ellátott 2500 négyzetméteres tematikus park, ahol a gyermekek játékos módon ismerkedhetnek meg az ételkészítés folyamatával és a magyaros különlegességekkel.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez a Dél-Alföldi Operatív Program „Kiemelt turisztikai termék – és attrakciók fejlesztése” kategóriában benyújtott pályázat összköltsége: nettó 1.060.920.000,- Ft, a kivitelezés a tervek szerint 2013. II. negyedévében indul el, amely 1 év alatt fejeződik be, a látogatók a tervek szerint 2014 közepére vehetik birtokba a kialakított létesítményt.

Az önkormányzati nyilatkozata

Opauszky Zoltán polgármesteri kabinetvezető csütörtökön az MTI-nek elmondta: a CsabaPark elnevezésű projekt költsége 1,347 milliárd forint, a program európai uniós és hazai támogatás segítségével, önerő nélkül valósulhat meg. Utalt arra, hogy Békéscsaba turisztikai pályázata zöld utat kapott, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság szerdán döntött 34 kiemelt, a Regionális Operatív Programok keretéből megvalósuló turisztikai beruházásról.

Opauszky Zoltán hozzátette: a kivitelezési munkálatok a tervek szerint 2013 első negyedévében indulhatnak el és egy év alatt fejeződnek be, a látogatók a tervek szerint 2014 nyarán vehetik birtokba a kialakítandó létesítményeket.

Tájékoztatása szerint Békéscsaba önkormányzata 2012-ben nyújtott be pályázatot a CsabaPark megvalósítására. A projekt a csabai kolbász hagyományaira és szórakoztatásra épülő élménypark megvalósításáról szól, célja méltó helyszínt biztosítani a nemzetközi hírű Csabai Kolbászfesztiválnak és a többi országos hírű városi rendezvénynek, különleges élményt nyújtani a városba érkező vendégeknek, bemutatni a város és térsége épített örökségét.

A beruházás keretében a fesztiválterületen kiépül a teljes infrastruktúra, utak és parkolók létesülnek. A központi épület egy 1500 négyzetméteres „kolbászudvar-látogatóközpont” lesz, ahol a turisták interaktív program keretében részesei lehetnek egy hagyományos, falusi disznóvágásnak és kolbászkészítésnek, fogyaszthatnak és vásárolhatnak a termékekből, és a kolbászkészítés történetét is megismerhetik.

Épül továbbá egy 2800 négyzetméteres fesztiválcsarnok, a gyerekeknek pedig egy 2500 négyzetméteres tematikus park Óriások konyhája néven, itt a kicsik játékos módon ismerkedhetnek meg a hajdani falusi udvarok állat- és növényvilágával, valamint a kolbász és egyéb helyi ételek elkészítésének fortélyaival – közölte Opauszky Zoltán.