Ugyanakkor a politikai rendőrség  részéről nem maradt el a keményebb fellépés sem. Nemcsak azért, mert sok volt ÁVH-s tiszt nem tudta levetkőzni múltját, és áldozataival szemben durva hangot használt, vagy adott esetben a tettlegességtől sem riadt vissza. Az 1956 után elítélteket szigorúan ellenőrizték, jelentős részük a különböző amnesztiák ellenére teljesen kitöltötte büntetését. Így a hatvanas években még közel 600 politikai elítélt ült börtönben Magyarországon. A hetvenes években 2-300 fő került ide, és a hivatalos statisztikák szerint évente hozzávetőlegesen száz fő kezdte meg politikai okokból büntetését.
Az utolsó szabadságvesztéssel járó ítéletet politikai ügyben 1988-ban hozták meg. Kristály Gyula ózdi rokkantnyugdíjast röplapozásért első fokon négy év letöltendő fegyházbüntetésre ítélték, másodfokon a politikai helyzet változása miatt azonban ez másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre változott. Sokatmondó, hogy ugyanaz az ügyész, aki az elsőfokú ítélet után még súlyosbítást is kért, a másodfokú eljárásban már maga is enyhítést szorgalmazott. Nem véletlenül: az ügyben megszólalt a sajtó, is és több cikkben leírták, hogy ezen az alapon Pozsgay Imre vagy Grósz Károly is a vádlottak padján ülhetne. Kristály esete így egyszerre mutatja a helyi szervek ötvenes éveket idéző brutalitását (négy év fegyházat is keveselltek a semmiért) és a politikai elbizonytalanodást. Bövebben itt.