Nemcsak Kelet-Németországban nehéz feltámasztani a régi ipari városokat. Nyugat-Németország, egyben Európa legnagyobb ipari központja is komoly strukturális gondokkal küszködik. Hiába az elköltött eurószázmilliók, vagy a környéknek trendi arculatot kölcsönző és a kreatív ipart megcélzó Ruhr 2010 Európa Kulturális Fővárosa-projekt.

 

Kelet a nyugat mélyén – jellemzi a Ruhr-vidéki helyzetet a kölni Gazdaságkutató Intézet arra utalva, hogy a Ruhr-vidék lett Nyugat-Németország problémás régiója. Egy 2011-es jelentés szerint az egykori NDK-hoz tartozó, jobb sorsra érdemes települések után a Ruhr-vidéken fenyegeti leginkább az embereket az elszegényedés – míg ez a tendencia keleten, ha nem is tűnik el, de legalább stagnál, bizonyos Ruhr-vidéki városokban egyre erősödik.

2005-ben a dortmundi lakosság 18,6 százalékát fenyegette elszegényedés, mára ez 23 százalékra nőtt. Nem sokkal jobb a helyzet Duisburgban sem. Nem csoda tehát, hogy a német közérzetet mérő felmérésben a Ruhr-vidékiek a legkevésbé boldogak az országban. De hogyan lett a német ipar bölcsőjéből a német problémák gyűjtőhelye?

Már az acélban sem lehet bízni

A Ruhr-vidékre utazva azt várná a látogató, hogy még mindig jómódú ipari városokat talál, talán kissé kevésbé füstölgő gyárkéményekkel, a város szívében néhány üdítően zöld, telepített parkkal. Takaros kerteket, jólétről tanúskodó házakat még mindig látni. De a kék overallos gyári munkások tömegei eltűntek, az egykori kohókból sem füst áramlik, hanem jó esetben a turistaforgalom.

A „Ruhrpott” néhány évtizede Németország pezsgő ipari vidéke volt, de a hatvanas évek óta kezdődött strukturális átalakulás egyre tovább tart, és csak nem akar befejeződni. Észak-Rajna Vesztfália tartományban idén májusban 8 százalékos volt a munkanélküliség (összehasonlításképpen a jelenlegi országos arány 6,7 százalék), de az egyes ipari központok számadatai ennél sokkal aggasztóbbak: Duisburgban 13,5, Gelsenkirchenben 12,9, Dortmundban 12,7 százalékos a munkanélküliség. A régi iparágak, amire ez a régió épített, lassan megszűnnek, kérdéses viszont, hogy mi tudná gazdaságilag is átvenni a helyét az acélgyártásnak és a szénkitermelésnek.

Ipar a bozótban: kilátás az esseni Zeche Zollverein tetejéről

Fotó: hvg.hu
A ma ThyssenKrupp néven ismert konszern 220 éve nyújt megélhetést az ittélőknek – ma már azonban csak 48 000 embert foglalkoztat a Ruhr-vidéken és örül, ha a negyedéves jelentéseiben pozitív üzleti eredményről adhat számot.

A valamikor acélgyártásra szakosodott vállalat hanyatlása a hatvanas években kezdődött, amikor sorra zárták be a bányaüzemeket (drasztikusan esett a kőszén ára a nemzetközi piacon, a német kitermelés költségeit viszont nem lehetett egy bizonyos határon túl csökkenteni). Az utolsó németországi acélgyártó üzemét 2002-ben szüntette meg. A ThyssenKrupp az alacsony termelési költségek reményében vásárolt Rio de Janeiró-i és alabamai acélüzemét is el akarja adni legkésőbb 2013-ig.

Ma a vállalat bevételeinek csak ötöde származik acélgyártásból. A döntő hányad építőipari anyagok, ipari és magáncélra gyártott felvonórendszerek, valamint szélerőművekhez szükséges alkatrészek és berendezések előállításából és értékesítéséből folyik be. A vállalat közmegítélése sem túl kedvező: nem véletlen, hogy a ThyssenKrupp egyre több olyan projektet és rendezvényt szponzorál, mely a konszernt vonzó, innovatív és emberközeli vállalatként állítja be.

A probléma az, hogy a strukturális átalakulás kedvezményezettjei, a kis- és középvállalatok távolról sem vesznek fel annyi munkaerőt, mint egykoron a termelő ipar. 1980 és 2002 között csupán a bányászatban egymillió főt bocsátottak el, és ebből csak 300 ezren találtak újra munkahelyet a szolgáltatóipar területén. (A jelenség kicsit hasonlít a magyar ipar átalakulására a rendszerváltás után – csak nálunk eközben egymillió munkahely veszett el.)

Kreatív, de nem fenntartható

Elég ellátogatni a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF)-projekt helyszíneire, hogy a léptékváltást érzékelni tudjuk. (Essen Péccsel és Isztanbullal közösen 2010-ben lehetett Európa Kulturális Fővárosa: a város a döntéshozókat is megosztva a címet kiterjesztette a teljes régióra (Ruhr2010), ezzel is megpróbálva jobb arculatot teremteni a Ruhr-vidéknek.) Az egykori bánya- és acélgyárak épületeiben ma múzeum, kulturális központ és irodaépület működik. Az eredmény építészetileg csodálatra méltó, de már a kialakításuk is rengeteg pénzt emésztett fel. Azt pedig a legtartalmasabb múzeum vagy legizgalmasabb színházi épület sem tudja elleplezni, hogy ezek az épületek egykor munkások ezreinek a közreműködésével nap mint nap profitot termeltek, a helyükön vaskos állami támogatásból felépült intézmények pedig soha nem fognak közpénzek nélkül fennmaradni, nemhogy saját bevételt termelni.

A döntéshozók mégis abban reménykednek, a szürke ipari városok kulturális megújulása idevonzza a kreatív ipart: a meglévő, kutatóközpontokként is működő egyetemek design szakokat indítanak, a kiüresedett gyárépületek megnyílnak a film, média- és reklámipar előtt. Kevesen látják be, hogy a kreatív ipar már megtalálta helyét Berlinben, Kölnben, Hamburgban és Düsseldorfban. Gelsenkirchen polgármestere, a szociáldemokrata Frank Baranowski a kevesek egyik, aki szerint, „a kreatív ipart nem lehet belekényszeríteni a régióba”. Ez egy speciális iparág, ami oda költözik, ahol jól érzi magát.

A gelsenkircheni Zeche Nordstern: a kőbánya 1982-ben zárt be, ilyen gyárirodák nyíltak

Fotó: hvg.hu
Baranowski inkább abban hisz, hogy az agglomeráció városainak az utolsó bányaüzemek bezárásával egyenként lenne érdemes szakosodniuk bizonyos iparágakra. (Egy uniós döntés alapján az utolsót 2018-ban állítják le). Dortmundba például több IT-cég költözött, mivel az itteni főiskoláknak a programozás az erőssége. Essenben, ahol a Ruhr-vidék közigazgatási szervei koncentrálódnak, a szolgálatótipart lenne érdemes felfuttatni, Gelsenkirchen pedig az idősek egészségügyi ellátásában látja az egyik lehetőséget (Sok idősotthon működik, a babyboomer-nemzedék már nyugdíjas korú.)

A probléma ebben az esetben is a projektötletek fenntarthatóságával van. Bottropban például 2,5 millió eurós állami támogatást kapott az az Innovation City, melynek célja, hogy a 116 ezres település egyik ipari negyedét a legújabb építőanyagokból és leginnovatívabb technológiákkal világviszonylatban is egyedülálló módon energiahatékony városrésszé építsék át. A bottropi lakosoknak azonban csak töredéke tudná akár banki hitelből is megfinanszírozni az 50-70 000 eurós átalakítást. Hasonló módon hiányzik az üzleti fenntarthatóság a RUHR.2010 EKF-projektből: míg 2010-ben 10,5 millió látogatója volt, ma már nem tolonganak a turisták az átalakított kohók előtt, a német művészeti szcéna nagy zarándokhelyeit is máshol kell keresni.

A bánya- és acélipar megszűnése mellett Ruhr-vidéknek azokkal a kihívásokkal is meg kell küzdenie, mely Németországnak, sőt nagyrészt egész Európának problémát okoz: a társadalom elöregedése és a jelenlegi gyenge konjunktúra. Kérdés, hogy az új iparágak, mint az energiatermelés, a kreatív és a szolgáltató szektor képesek lesznek-e a jövőben eltartani a településeket. Vagyis helyettesíthetik-e a trendérzékeny iparágak a nagy méretekben és tömegtermelésben gondolkodó termelő ágazatot.

Ruhr-vidék – dióhéjban
A Ruhr-vidék több, mint 5 millió lakosával és 11 városával (Bottrop, Bochum, Dortmund, Duisburg, Essen, Gelsenkirchen, Hamm, Hagen, Herne, Mühlheim an der Ruhr, Oberhausen) Németország legnagyobb közös ipari agglomerációjának számít. A német ipar bölcsőjeként ismert régióban az egymásmellé épült települések korábban ideális infrastruktúrát biztosítottak a szénbányászat, acélgyártás és szállítás számára. Itt alapította 220 évvel ezelőtt Alfred Krupp azt a gyárat, amely ma a Thyssen Krupp nevet viseli, és évtizedeken át a német ipar alappillérének számított. De ugyancsak a Ruhr-vidéken székelnek az RWE és E.On energiaszolgáltatók, az Aldi és a Tengelmann (Kaiser’s) élelmiszerláncok, a bochumi Opel üzem, de a magyarországi érdekeltségű WAZ médiacsoport is. Az egymástól néhány kilométerre fekvő városok RUHR.2010 néven két évvel ezelőtt Pécs és Isztanbul mellett megkapták az Európa kulturális fővárosa címet.