Talán ideje lenne szembenézni  azzal, hogy egy testvérgyilkos szadista fenevadat emlegetünk szentként.

 István király politikai teljesítménye vitathatatlan, hiszen felismerte, hogy ha a bármily farizeus egyházi hatalom oldalára áll, vagyis Kelet (Bizánc) helyet Nyugatot (Róma) választja, az jövedelmezőbb. De a – mondjuk így – uniós klubtagság akkori kritériumát, az ország „keresztény hitre térítését” nem kifejezetten evangéliumi eszközökkel hajtotta végre.

 

 

A pórnépet korbáccsal hajtatta a Dunába keresztelkedni; Kézai szerint „a’ fejérnépnek még a’ csecsit is levágatta, ha nem ment templomba”. Koppányt, a nagybátyját (aki mérvadó források szerint nem is volt pogány, csak bizánci keresztény) megölette és négyfelé vágatta, a temetést is megtagadva tőle. (Ez a középkori szokásrendben is különös bestialitásnak számított.) A másik riválist, a szintén rokon Vazult megvakíttatta és forró ólmot öntetett a fülébe. További kedves szokása volt a politikai ellenfeleit élve eltemettetni.
Talán így, egy ezredév távolából ideje lenne szembenézni azzal, hogy egy testvérgyilkos szadista fenevadat emlegetünk szentként. Aki pedig a neki tulajdonított kegyes intelmekkel szeretné a király keresztény voltát igazolni, jó, ha tudja: azokat nem ő írta, hanem egy udvari pap, valószínűleg Asztrik apát.
Augusztus huszadikán ünnepeljük azt a hazugságot, hogy milyen régi a keresztény magyar állam. Magyarország sohasem volt keresztény állam, nem is lesz. Korbácstól, kardtól, bombázótól és rakétától nem fog megtérni senki. Arról nem is szólva, hogy Fidesz-KDNP regnum vonzóvá teszi-e bárkinek a kereszténységet (nem teszi).
A kereszténység nem az egyházszervezet és az állam közössége, hanem azoknak az embereknek közössége Krisztussal, akik a bűneikkel hozzá mennek bocsánatért. Az igazi kereszténység hőse nem a gyilkos, hanem az áldozat, aki a Golgotán az életét adta a világért. Aki egyébként, amikor a földi hatalmat felkínálták neki, elutasította azt. (János 6, 15.)
(Ja, a rohadtdrága tűzijáték egy olyan országban, ahol százezerszám élnek éhező gyerekek, különösen visszatetsző. De ez már egy másik történet.)