1950-ben nemcsak a megyéket szervezték át Magyarországon, hanem megindult az első ötéves terv is. E két folyamat, a központi tervutasításra erőltetett iparosítás, különösen a hadiipar felfuttatása és a közigazgatási átszervezés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében igen fontos változásokat indított meg. „Az ózdi Vasas-kultúrház szép tágas termeiben, széles folyosóin helyezik el a képeket, grafikonokat, ábrákat, melyek bemutatják mindazt, amit a megye az ötéves terv során kapott és kapni fog. Tágasak a termek, szélesek a folyosók, most mégis szűknek bizonyul a hely” – írta a Szabad Nép 1952-ben.
„Ha kétszer akkora lenne a kultúrház, akkor is nehezen férne ide minden: a diósgyőri nagykohó szürkés-vöröses fényben úszó képe, a Lenin-turbó, a mechanika új szovjet csiszológépei, az ózdi II. kohó, amelyet hősi munkával nyolc és fél nap alatt építettek át; a kazincbarcikai erőmű embermagasságú modellje, a mályi téglagyár – hazánk legnagyobb és legkorszerűbb téglagyárának – kicsinyített mása.”
A cikkből nem derül ki, de Gyarmati György tavaly megjelent könyvéből, A Rákosi-korszakból tudhatjuk, hogy ekkoriban a jugoszlávellenes kampány és a koreai háborús hisztéria nyomán erőltetett hadiipari fejlesztésekbe kezdett az ország. A diósgyőri és ózdi kohók a megugró hadiipari termelést szolgálták ki alapanyaggal.
Ennek költségeit felbecsülni is nehéz, de az bizonyos, hogy nagyban szerepet játszott a gazdasági problémák kiéleződésében, amelyek aztán 1953-ban a szovjet vezetést is beavatkozásra kényszerítették Magyarországon. Említettük már Nagy Imre 1953-as miniszterelnöki kinevezését. Nagy ekkor leállított számos nagyberuházást, és igyekezett a lakosság ellátási igényeit a korábbinál jobban kiszolgálni, miután a hadiipar óriási erőforrásokat szívott ki a magyar gazdaságból.
A Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem
Különösen a mezőgazdaság sínylette meg ezt a korszakot. Jó példa erre, amikor a Szabad Nép ezután tovább sorolja a fejlesztéseket, megemlítve azokat a képeket, amelyeket még a kiállításra be kéne zsúfolni: „Pedig itt kell lennie a mezőkövesdi 11 emeletes gabonatárháznak, Közép-Európa legkorszerűbb gabonatárolójának is, a borsodi bányák új gépeinek, a sok ezer lakosú diósgyőri tanulóvárosnak.”
Megtévesztő lenne, ha a hatalmas gabonatárolót a mezőgazdaság fejlődésének tudnánk be: Gyarmati György könyvéből tudjuk, hogy ekkoriban a háborús pszichózis miatt a kényszerbegyűjtéssel, beszolgáltatással, a földművelők kiszipolyozásával összeszedett gabonát háborús időkre tartalékolták, valószínűleg ezért kellett a hatalmas, 11 emeletes gabonatároló is Borsodban.
A diósgyőri tanulóváros kapcsán pedig érdemes megemlíteni, hogy a miskolci felsőoktatási intézmény létesítéséről 1949-ben született döntés, az építkezés 1950-ben kezdődött. Az intézményt éppen 1952-től nevezték Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemnek. (Egy év múlva viszont Nagy Imre rendeletben törölte el az intézmények élő személyekről való elnevezését.)
Visszatérve az ózdi kiállításra, a Szabad Nép így ír: „A falakon egymás mellett sorakoznak a DIMÁVAG-gépgyár képei (mely üzem az ötéves terv során ötször nyerte el a büszke élüzem címet, ahol a szerszámgépgyártás 1947 óta több mint háromszorosára emelkedett).” A Dimávag (Diósgyőri Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyár) Miskolcon elsősorban esztergagépeket és más szerszámgépeket gyártott az ötvenes években, majd később, sokszori átszervezés és összevonás után lett belőle Digép, amely a hazai hadiipar egyik zászlóshajója lett a hetvenes-nyolcvanas években.
Megemlíti ezek után az 1952-es cikk Borsod megye ékességei között az ózdi magasépületeket, az újjáépített miskolci MÁV-műhelyt, illetve a szintén a megyeszékhelyen lévő rendező pályaudvart, „amelynek bővítése során olyan egyszerűen, zökkenőmentesen tolták új helyükre a házakat, mintha csak sínen gurultak volna”.