Nem tudom, milyen egy bazári  majom. Pedig bazárban voltam már, legtöbbször Szarajevói Bascarsián, ahol mindent megvehetett az ember, még a szűk vaginájú muszlim lányt is. Szóval, nem láttam még bazári majmot. Bezárva voltam már, mert szidtam az éppen uralkodó bazári majmokat, vagy más kihágást követtem el.

 

Nem szeretem a bezártságot. Bezárva csakis a bazári majom érzi jól magát. (Kérdezte már valaki erről a bazári majmot?) Nem szeretem a bezártságot.

Első feleségemmel, Magdával is ott romlott el a kapcsolat, amikor bemutatott a szüleinek. Az apja jó fej volt ( róla részletesebben a Színésznőt vadásztam című, hamarosan megjelenő önéletrajzi regényemben), szóval, a Misi após fasza gyerek volt… csak a felesége, az anyós… Mindig bezárta mögöttem az ajtót. Én meg meglepődtem, mert otthon, nálunk éjjel-nappal nyitva kapu, ajtó. Mert mi szabadok szerettünk/szeretünk lenni, nem rabok… Nem önmagunk foglyai. (Ezt a kérdést legpontosabban bizonyos Petőfi nevű anarchista tette fel egyik versében: „Rabok legyünk, vagy…”)

Ott tartottam hát, hogy Milica nevű, újsüttetű anyósom bezárta mögöttem a kaput, mikor leánykérni voltam.

Megrémültem. Most már itt fognak foglyul tartani?

Itt fognak…?

És körülbelül a leánykérés napján eldöntöttem, hogy el fogok válni Magdától.

Egyébként ő is el volt zárva házától, s a hazától… sokféle hazától. Apja, Miska, magyar volt, Milica félig macedón, félig sváb. Tehát benne összecsapott a balkáni nyitottság, a germán zárkózottsággal… s középen a keleties magyarság.

Magda Jugoszláv volt, ami akkor, határait tekintve szabad ország volt.

Világútlevél! Amire a trabantmagyarok úgy néztek, mint a vett malacra.

Amikor megtudtam, hogyha Milica be akar zárni ebbe az észak-déli világába, az első éjszakán meglógtam. A kerítésen át.

De három nap múlva felhívtam Magdát, és három hónap múlva a feleségem lett.

Három év múlva elváltunk. Lilla lányunk másfél éves volt ekkor.

Nem bántam meg. Sosem lettem volna boldog Magdával. Nem csak a bezártság érzése miatt…

Nem, nem éreztem magam bazári majomnak.

Lillát sok éjjelen át sirattam. De vígasztalt a szabadság érzése.

Ugye, egy szappanoperát is itt szoktak elvágni. (Pedi ez a szigorú valóság.)

Holnap folytatom.

Vagy nem.

Calvero