A szokottnál több izgalommal jár az idei iskolakezdés. A közoktatásban az óvodától az érettségiig szinte minden megváltozik, igaz nem azonnal, hanem fokozatosan az elkövetkező két évben. A felsőoktatásban, ha lehet még drasztikusabb átalakulás várható, ráadásul ennek részleteit még senki nem ismeri. Mindez súlyos gazdasági helyzetben szakad ránk, a reálbér csökkenése, évek óta igen magas munkanélküliség közepette. Az iskolakezdés költségei folyamatosan emelkednek, miközben egyre többen szegényednek el, szakadnak le. Ráadásul ezekben a családokban jóval magasabb az átlagos gyerekszám, mint a jobban keresőknél. Sok pedagógus tart attól, nem alaptalanul, hogy rövidesen elveszíti az állását, de a többieknek is mást, máshogy, más feltételek közepette kell tanítani.
A közoktatás gyökeres átalakítása remélhetőleg orvosolja a valós iskolai problémák legalább némelyikét, de félő, hogy legalább annyi újat is létrehoz. Akárhogy is, most ez a realitás, ehhez kell alkalmazkodni – amennyire lehet.
De mi lesz mindeközben a gyerekekkel, akik mégiscsak a főszereplői – kellene, hogy legyenek – ennek a történetnek? Az egyfolytában a jövőjükért aggódó pedagógusok és a sok okból frusztrált szülők nagy kárt tehet tehetnek a gyerekekben. Ami az iskolában történik, azt a jelek szerint alig tudjuk befolyásolni, de a saját szülői reakciónkat szabadon megválaszthatjuk. A gyerek alkalmazkodóképessége szinte végtelen, feltéve, hogy otthon biztos hátországa van, ha szülei nem borítják rá nap mint nap, gondolkodás nélkül a bennük felgyülemlett mégoly indokolt aggodalmat vagy dühöt. Természetesen mindig igazat kell mondani a gyereknek, de nem mindegy, hogyan tesszük ezt. A család anyagi nehézségeiről, a közoktatás átalakításának következményeiről, például a gimnáziumba való bejutás várható nehézségeiről az életkorának megfelelő formában beszéljünk a gyerekkel. De többet árt, mint használ, ha statáriumot hirdetünk a tanulásban. Ijesztgetéssel, zsarolással tartósan nem lehet, vagy nem érdemes kierőszakolni a jobb bizonyítványt.