A magyar pedagógusok lelki egészségéről.
Régi igazság, hogy a pedagógus személyisége akár életre szóló hatással van a gyerekre: nagyrészt ettől függ, hogy nap mint nap milyen érzésekkel lép be az iskola kapuján, hogy megszereti a tanulást, vagy sem, hogy kialakul-e egy-egy tantárgyhoz az erős érzelmi kötődés, ami döntő lehet a pályaválasztáskor. A pedagógus személyisége mindig az aznapi lelkiállapotán keresztül nyilvánul meg, egészen más hangulatot áraszt, másféle érzelmeket kelt a gyerekekben, ha jó napja van, mint amikor sötétebb színben látja a világot. Ritkán beszélünk arról, hogy milyen a lelkiállapota a 170 ezer magyar pedagógusnak, márpedig ennek meghatározó szerepe van a közoktatásban tanuló 1 300 000 gyerek közérzetére, és későbbi sorsára.
Sokan vannak, mégis kevesen
Ez a hivatás a nálunk sokkal gazdagabb országokban is „veszélyes üzemnek” számít, Németországban vagy Hollandiában is több pedagógus rokkan meg, mint fodrász, vagy önkormányzati tisztviselő. A tanári munkával együtt járó stressz hatásokon kívül nálunk vannak hazai „specialitások” is: elsősorban az átlagos jövedelemszinthez képest is alacsony pedagógusfizetések. Az utóbbi években a pedagógusokat is megcsapta a létbizonytalanság szele, hiszen a születésszám harminc éve folyamatosan csökken, elkerülhetetlen, hogy iskolákat zárjanak be, tanárokat bocsássanak el. A magyar tanárok nettó óraszáma általános és középiskolában egyaránt elmarad az OECD átlagától, az alsó tagozaton tanító magyar pedagógusok óraszáma az egyik legalacsonyabb Európában. Ugyanakkor a mi tanáraink szubjektív terhelésérzetét fokozza, hogy nincsenek segítőik. A magyar iskolákban a nemzetközi átlagnál jóval több pedagógus és karbantartó van 1000 tanulóra vetítve, míg az osztálytermi asszisztensek, a tanulókat segítő szakemberek és a vezetés létszáma lényegesen alacsonyabb az európai átlagtól.
Ez a struktúra drága, de nem hatékony és a pedagógusok munkakörülményeit sem javítja. Kevesebb pedagógusra és több segítő személyre lenne szükség. Ez utóbbi viszont nem feltétlenül jelent drága szakembereket (pszichológus, mentálhigiénés szakember), hanem akár a helyi közösségből kinövő, az osztályteremben segítőket, akik számára speciális OKJ képzést lehetne indítani.
Háromból kettő kimerült és kedvetlen
A szakmai elhivatottsággal is komoly gondok vannak. A felsőoktatásban csak szaktárgyakat és némi módszertant oktatnak, ám a tanárnak készülők pályaalkalmasságával nem foglalkoznak érdemben. A hazai tanárok elégedetlenségének okai a jóval kedvezőbb fizetések mellett Nyugat-Európában is ismertek: a kihívásokra nem kellőképpen felkészített pedagógusok mindenütt hamar kiégnek. Aki nem tud helyrerázódni, átlagosan 3-5 év elteltével búcsút int a katedrának.
A diákok viselkedéskultúrája, neveltségi szintje az utóbbi néhány évben drámaian zuhan. A gyerekek gyakran a rossz családi viszonyokat tükrözik. Rengeteg a gyermekeit egyedül nevelő, a mindennapi munkában túlhajtott, fáradt szülő, aki a gyereknevelés felelősségét legszívesebben a tanárokra hárítaná – ez sem könnyíti meg a pedagógusok dolgát. Egyre több a speciális pedagógiát igénylő, tanulási nehézséggel küzdő, vagy szociálisan hátrányos helyzetű, valamint a nehezen kezelhető gyerek. A „normál” pedagógusok túlnyomó többsége nem tanulta meg, mert nem tanítják a főiskolákon, hogyan kell tanítani, fejleszteni, segíteni vagy éppen fegyelmezni ezeket a gyerekeket. A szülőkkel való együttműködésben is egyre több a feszültség, jönnek az ellenséges, vádaskodó szülők, mire sok pedagógus azzal védekezik, hogy a minimálisra csökkenti a velük való érintkezést. Mindezek a hatások összegződnek abban, hogy a magyar pedagógusok kétharmada a vizsgálatok adatai szerint tartósan fáradt, kimerült, kedvetlen, letargikus, lelki eredetű testi panaszai vannak
A kiégés pedagógus-betegség?
A kollégák közötti szokásos feszültségek: irigység, féltékenység, rivalizálás, a válság és a munkahelyféltés időszakában még nyomasztóbbak. Az állandóan változó tantervek, átszervezések, összevonások, mind erodálják a biztonságérzetet.
Sok pedagógus egyszerűen túl nagynak érzi a terheket, a feszültség átszüremlik a családi kapcsolataikba is. Mivel nem tudják kibeszélni a gondjaikat, egyesek rákapnak a nyugtatókra, altatókra, alkoholra. Elterjedt a tantestületekben a tehetetlenség érzése és megjelennek a mindennapos és tartós frusztráció következményei: a pszichoszomatikus tünetek (magas vérnyomás, emelkedett pulzus, légzésszám, koleszterin és vércukor szint, remegés, verejtékezés, asztma, fekélybetegségek, fejfájás). Az indulataikat nem tudják megfelelően levezetni, ami alvászavart, pszichés tüneteket, szorongást, depressziót okozhat.
A kiégés /burnout/ szindróma gyakori pedagógus állapot, vagy inkább betegség. A szakszerű megfogalmazás szerint:” krónikus érzelmi megterhelés, stressz nyomán fellépő fizikai, érzelmi, mentális kimerülés, amely a reménytelenség és tehetetlenség érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív érzések és gondolatok jellemeznek.”
Van még lejjebb: az apátia a katedrán
Általában évek alatt halmozódik fel annyi negatív tapasztalat, ami kiégéshez vezet. Ennek első jele, hogy a pedagógus fokozatosan kiábrándul a hivatásából, elveszíti a hitét, hogy nevelni lehet a gyermeket, korábbi törekvéseit feladja, feleslegesnek érzi a szakmai megbeszéléseket, meginog az önbizalma, már maga sem hiszi, hogy eredményeket tud elérni, az oktatási tevékenységben látja a munkájának egyetlen szilárd pontjait. Ha semmi sem változik, kialakul a következő fázis, egyre súlyosabb tünetekkel: minden iskolai esemény erős frusztrációs feszültséget okoz, úgy érzi, semmi köze a gyermekhez, az osztályt távoli, ellenséges „gyermek- masszaként” érzékeli, a munka kimerítő robottá válik, sikertelennek érzi magát. Van még lejjebb, jön az apátia: a lehető legkevesebbet akar érintkezni a gyerekekkel, kollégákkal, az iskola légkörét fenyegetőnek érzékeli, túlbiztosítja” magát, arra hivatkozik, hogy neki ezt mondták, elmulasztja a határidőket, rázuhannak az elintézetlen feladatok, felkészületlenül megy órára, kapkod, hibázik, depressziós, negatív érzések uralják. Kezdetben ingerült, majd durva, goromba hangnemet használ, szidja a gyerekeket, kiabál, fenyegeti őket.
Nálunk a legtöbb uniós országgal ellentétben, semmiféle intézményes segítség sincs a tanítással összefüggő személyes, vagy szakmai problémák, konfliktusok, súlyos ,stresszhelyzetek kezeléséhez, megoldásához. Pedig mindenkinek, aki intenzíven foglalkozik emberekkel, szüksége van arra, hogy a lelki egészségét karban tartsa, és ehhez időnként szakszerű segítséget kell kapnia. E nélkül, kiég, megbetegszik vagy olyan fásult tanár lesz belőle, akire ő maga se bízná a saját gyerekét.