Feltettem ma reggel magamban azt a kérdést, hogy meddig mehet el egy biciklista.
Olvasom az újságban, hogy a Győri kapuban van egy szakasz, ahol rendszeresen megsérülnek kerékpárosok. Meg kell, hogy mondjam egyáltalán nem csodálkozom. Most nem azt kívánom ecsetelgetni, hogy normális volt-e, aki lehetővé tette, hogy egyirányú utcában a forgalommal szemben is haladhassanak kerékpárosok, mert az egy külön misét megérne. Inkább azt feszegetném, hogy a megépített kerékpárút ellenére a tehermentesítőn, valamint a Győri kapu teljes hosszában miért közlekednek biciklisták. Ami nálam feltette az i-re a pontot, az az apuka volt, aki természetesen kivilágítatlanul, láthatósági mellény nélkül két gyermekével a járgányon araszolt a nevezett városrészben, ahelyett, hogy a forgalommentes, tisztább levegőjű, biztonságosabb Andor utcát választotta volna, ami nem egészen 100 méterre terült el tőle. Ma reggel a forgalomban igazi bicikligátyós, gombasisakos cangások kavartak a kocsik között, majd fel a villamossínre. Semmi nem indokolta ezt a vigéckedést, ami nem csak veszélyes volt, hanem felháborító is.
Láttam az Andor utcán már olyan kerékpárost, aki az előttem haladó autó tetejét ököllel verte – hozzáteszem jogosan – de egyet ne feledjünk. A közlekedési morál nem reagál a kerékpárosokat kedvezően érintő változásokra ilyen gyorsan, viszont roppant visszatetszést vált ki a „nekem mindent szabad” biciklisek cirkuszi mutatványa.
Több önmérsékletet és józan eszet, minden közlekedőnek!