Varga Gergő. Egy napig ő is éhezni fog

A Demokratikus Koalíció (DK) országos elnöksége éhségsztrájkba kezdett a Kossuth téren vasárnap este. Ezen akcióhoz három napon át csatlakoznak a miskolci demokraták is, erről tartott sajtótájékoztatójukon szerda délelőtt számoltak be a Villanyrendőrnél.

 

– Csütörtökön szórólapot osztunk a Centrum előtt felállított standnál. Ezekről megtudható, voltaképp miről is szól a „ Hét nap a szabad választásért” demonstráció. Pénteken pedig egy kisebb csoport – úgy 50-en – elutazunk busszal, vonattal Budapestre, s csatlakozunk Gyurcsány Ferencékhez – foglalta össze Varga Gergő, a DK miskolci képviselője, A többiek nevében nem akart nyilatkozni, hiszen mint mondta, idősek is lesznek közöttük, akik nem biztos, hogy megengedhetik maguknak az éhezést, de ő a helyszínre érkezéstől az akció végéig nem fog enni. A szombati, Batthyány örökmécsesnél tartandó záró nagygyűlésen már a miskolci demokraták egy nagyobb csoportjára is számítanak. A cél, hogy minél többen kifejezésre juttassák: tiltakoznak a kormánypártok előzetes választói feliratkozásra vonatkozó elképzelése ellen. Ha nem lesz szabad a választás, az a jelenlegi – az ország számára hátrányos – helyzet bebetonozásával jár, állítják.