A Győri kapuban ha a régi típusú 50-es évekbeli Glósz lakónegyed épületeit elhagytuk, úgy a főút északi oldalán, mint a mögötte lévő területen szintén, a József utcai kereszteződéstől a Zoltán utcai kereszteződésig régi családi házas beépítéssel találkozhatunk. Ezek az épületek szerencsére megmenekültek a szanálástól, de a továbbiakban a főútvonal mentén egészen az Újgyőri főtérig, már újból panelházas beépítést találhatunk. De a főút mellett épített panelházak mögött szintén a megmaradt és már újonnan is épültkertes családi házas beépítés a jellemző, egészen az északi tehermentesító útig. Városunknak ez a negyede rendezett, kellemes zöldövezeti területe, kisebb parkokkal hangulatossá téve, megtörve ezt a folytonosságot helyenként különböző intézmények újkori emeletes épületeivel. Itt találkozhatunk a Karacs Teréz Szakközépiskolai Leánykollégiummal a Győri kapu 156 szám alatt, amely intézmény útmutatása a személyiségfejlesztés és idegennyelvek elsajátításának a szakkollégiuma. 1985-ben vette fel a kiemelkedő pedagógus nevét, a magyar nevelésügy jelentős alakjáét, aki 1859-ig 13 éven át Miskolcon, a mai Lévay József Református Gimnázium épülete helyén jó nevű leánynevelő intézetet tartott fenn. Írásaiban síkra szállt az akkori legmodernebb nevelési elvek mellett, emancipált oktatással. Apja Karacs Ferenc a reformkor híres rézmetsző művésze és térképész mestere volt, akinek pesti házában összegyűltek a reformkori ifjak. Egy ideig ott lakott náluk Katona József is, s részben náluk írta meg a Bánk bánt. (forrás: a kollégium honlapja).
A Rácz Ádám utca 54-56 szám alatt székel a Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola, régi nevén 1 számú Ipari Szakközépiskola. 40 éve képez érettségizett közlekedési és postai szakembereket.
A Győri kapu déli oldalán a Gyula utcáig panelházak sokaságát láthatjuk, majd azt követve már többnyire a régen is már itt található földszintes családi házas beépítés az irányadó, köztesen beépítve újkori földszintes és egyemeletes különböző profilú üzletekkel, Fitnesz klubbal, Kft-kel, klubokkal, stb. Majd az Újgyőri főtér előtti útszakaszon találkozhatunk régi típusú, sajnos igen elhanyagolt állagú földszintes épületekkel, amelyekben különböző kis üzletek székelnek. A sarkon, már a téren lévő emeletes postaépülettel (korábban a II kerületi? Tanács Székháza volt), majd kicsit visszább sétálva a Bartók Béla Művelődési Házzal, amely építmények szintén régóta itt állnak. A Győri kapu véget is ér az északi oldalán becsatlakozó Károly utcától és Andrássy utca néven fut tovább. A Győri kapuról és az Andrássy utcáról (az Újgyőri főtérig) összességében azt lehet mondani, hogy igen vegyes építészeti stílusok keveredése a jellemző, a múlt és a jelenkor találkozása sakktáblaszerűen. Tipikus miskolci városkép. Igen forgalmas főútvonal egészen a Tiszai pályaudvartól kezdődően a Diósgyőri városrész végéig, a városunk kelet-nyugati irányú sűrű átmenő forgalmával. Maga az útpálya viszonylag elfogadhatónak mondható a Zöld Nyíl új villamospálya kiépítése kapcsán.
A Győri kaputól délre a város már teljesen más képet fest elénk, mint az északi oldal.
A Gyár utca és a Deszkásoldal dűlő közti területen található a Tönkölyösi református temető, majd felette a Szent Imre temető, amelyek a városunkban található 34 db. temetőihez tartoznak, és az Avas domboldalán helyezkednek el. Kis területű régi temetők ezek. A Herman Ottó utca 2 szám alatt a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolát találhatjuk, amely 1954-ben kezdte meg működését Miskolci Kereskedelmi Tanulóiskola néven. A mai Berzeviczy Gergely Ker. és Vendégl. Szakközépisk. épületében 1969-ben kapott az iskola önálló épületet a Szamuely Tibor utcában, mai nevén Csengey Gusztáv utca. Az épületben korábban polgári leányiskola, majd tanítóképző iskola volt. Az ezt követő évek során fokozatosan megnőtt az igény a kereskedelmi és vendéglátó szakma iránt, így
néhány éven belül az épület szűknek bizonyult. 2002-ben költöztették át az iskolát a jelenlegi helyére a megüresedett általános iskola épületébe. (forrás: az iskola honlapja).
A déli terelőút mentén a Kiss Ernő utca 9 szám alatt áll a Karmelita kápolna, vagy Nagy Szent Teréz római katolikus templom gyári munkáslakás környezetben. A Magyar Sarutlan Karmelita rend szerzetesei 1942-ben telepedtek le Magyarországon. 1949-ben feloszlatták a magyarországi szerzetesrendeket, majd a karmeliták szerzetesrendi élete 1991-ben újra indult, addig csak plébánia működött. Ekkor láttak neki a régi ideiglenes helyen álló építmények felújításának, s a munkálatok 1994-ben fejeződtek be. A zárt udvaron álló egyszerű építésű templom és rendház mellett áll a régi harangláb, amit még az alapításkor a vasgyári munkások készítettek. (forrás: szabad enciklopédia).
Egyébként tudták, hogy Miskolcot a templomok városának is nevezik? 38 templom, vagy imaház áll a városunk területén.
A Szinva déli partja mentén a Kiss Ernő utca kezdetén ( a Petőfi utca vonalának a folytatása a Vasgyári úti becsatlakozásig) még régi kiskertes családi házas, tipikus munkáskolóniás beépítés található, majd továbbhaladva az Ernye bán utca kereszteződéstől már eléggé lerobbant állapotú épületek tárulnak a szemeink elé. Ezen a területen már erősen érezhető az 1870-től az 1980-as évek végéig itt működő, „halálba taszított” és jelenünkben már parlagon heverő Lenin Kohászati Művek óriáscég ipari hangulata. De erről majd később. Az út mentén kisebb üzemek, műhelyek, Kft-k és stb üzemelnek, amely városrésszel szintén nem igazán dicsekedhetünk a turizmus területén.
A mai sétám végén engedjenek meg nekem számomra egy igen szomorú, személyes érintést is erről a területről. A Győri kapuból ha déli irányban végigsétálunk a Gyula utcán, valaha itt volt található az L.K.M. 10-es kapujának a bejárata. Édesapám 1959-ben nagyon fiatalon 47 évesen bekövetkező halála után, aki ifjúságától kezdve az élete végéig ebben a gyárban dolgozott villamos szakemberként, ő irányította, biztosította, ellenőrizte a gyár egyik részlegénél a kohászat elektromos ellátását. Majd az ő halála után az édesanyám aki ezidáig nem dolgozott, otthon nevelt és gondoskodott rólunk, kénytelen volt elmenni dolgozni az eltartásunk érdekében. Ezen a 10-es kapun járt be drága anyám a munkahelyére. Ő ugyan végzettsége szerint fényképészmester volt, de a házassága után már nem folytatta tovább ezt a mesterséget. Egy korábbi blogomban írtam már erről, „A fényképezési technika megszületése Miskolcon, és az én családom a Barkóék” címen.
Nagyon humánusak voltak vele a gyár akkori, erre felhatalmazott vezetői, apámra és a családi tragédiára való tekintettel felvették őt oda dolgozni. Egy olyan munkát biztosítottak a számára, ahol a gyár elektromos fogyasztásának a rendszeres ellenőrzése történt, s ezt kellett neki figyelemmel kísérni és óránként rögzíteni. Kényelmes, tiszta munka volt, kissé unalmas is, mert a leolvasás utáni időben végül is nem volt mit csinálnia. Ezalatt az idő alatt ő gyönyörű terítőket horgolt, na persze azért ezt egy kissé dugva kellett csinálnia, de szerencsére a főnöke csak ritkán jött be oda. Három műszakban dolgozott, ami nekünk fiatal gyerekeknek nem igazán volt ideális. Emiatt a kisöcsém apám halála után egy pár évre az apai nagymama és nagynéni nevelésére szorult, vagyis egy pár évre szétszakadt a maradék kis családunk is. Én pedig a tinikorom kezdetén jártam ezekben az években, s ha az Anyú éjszakára ment dolgozni, én sokszor féltem otthon egyedül. Nagyon nehéz és szomorú évek voltak ezek.
Végezetül azt tudom mondani, hogy ennek a gyárnak a „halála” személyesen engem is lelkileg nagyon megviselt bár én soha nem dolgoztam itt, mert minden gyermekkori emlékem a szüleim által hozzá kötött, ezenkívül ez a gyár adta a kenyeret mindannyiunknak. Ebből a „kenyérből” nőttünk fel, tanultunk, és sok minden mást is. Életem végéig az emlékezetemben marad ez a valaha világraszóló termékeket is gyártó óriáscég a Lenin Kohászati Művek, amelyről korábban már szintén írtam egy külön blogot „A valaha dicső Diósgyőri L.K.M.”, amelyben csak erről a gyárról szóló írásomat megtalálhatják a blognevemen. Mai vizuális „sétámat” itt most befejeztem, és ezen a területen fogom folytatni tovább. Őszintén remélem, hogy kísérőim lesznek a továbbiakban is. A korábbi „sétáim” helyszíneinek leírásait megtalálhatják ezen újság oldalán, a blognevemen.
Folytatása következik.
ok.ildi.blog