Ahogy a tegnapi jegyzetemben említettem, idén már másodszor törték fel komlósi házikómat, melyben majdnem annyi boldog percet töltöttem, mint a montenegrói kőkalibámban. S melynek teraszán egyszer majdnem meg is haltam, amikor a tűzfalra akartam elhelyezni egy Kanadából hozott jávorbika-lapátot, és kibillent alólam a létra, s én a beton mellé zuhantam. Ha tíz centivel arrébb esem, most már könnyű lenne a föld felettem.
Szóval ismét betörtek, elvittek egy értékes grafikát – úgy látszik, művészetkedvelő betörők voltak. A zárat megcsináltattam, és mesterem megígérte, hogy riasztóberendezést is szerel az ajtóra. Én meg azt tervezem, hogy amennyiben valóban sikerül eladnom a montenegrói kőházat, akkor a kapott összeg egy részét Komlósba fektetem, hogy megnehezítsem a betörők dolgát.
Mindezt főleg azért tervezem, mert ma ismét visszatért a derűlátó jókedvem, mely talán nem sok alappal bír, ma mégis remélek, remélek… Remélem, hogy leszek én még bükki vadász, ülök még kint a kisházam előtti dombon lévő leshelyemen, lövök még disznót hajnali csekelésen, amikor a hűs harmat átnedvesíti nadrágom szárát, és a völgyben könnyű hajnali párák lebegnek…
Lesz még szőlő, lágy kenyér…
Calvero